Ausztriában, a schwechati repülőtéren elfogták Klivinyi Zoltánt, a Vertical Invest nemzetközi körözés alatt álló ügyvezetőjét, akit kétmilliárdos sikkasztással gyanúsítanak. A volt futballista az Egyesült Államokba készült távozni.
|
|
Klivinyi a nemrég újraindított, de megjelenését ismét szüneteltető Esti Hírlapot, a Love and Sorry női hetilapot és a Penthouse című magazint kiadó Esti Hírlap Rt. elnöke volt. Egy televíziós műsorba betelefonálva nemrégiben azt állította, az Egyesült Államokban van, és távozását az olajügyeiről ismert Szűcs Attilával kialakult konfliktusával indokolta, akitől állítása szerint nem tudná magát megvédeni, illetve kijelentette, semmi köze a Vertical Investhez, ahonnan a rendőrség szerint két milliárd forint tűnt el - jelentette az Index.
A Vertical Invest Ingatlanhasznosító és Befektető Szövetkezet fővárosi irodájában a rendőrség augusztus közepén tartott házkutatást, a XI. kerületi nyomozó hatóság lefoglalta a szövetkezet könyvelését, pénzügyi bizonylatait, amelyeket szakértők bevonásával vizsgálnak. Az üggyel összefüggésben még akkor nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Klivinyi Zoltán, a szövetkezet ügyvezetője, az Esti Hírlap Rt. volt elnöke ellen.
A szövetkezet ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az év első felében jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. (MTI)


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Kökény Mihály lesz Csehák Judit utódja »













