Hálózati személyként Szita Károly együttműködött a pártállam titkosszolgálatával - állapította meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Kaposvár fideszes polgármestere azonban állítja: Krakus Péter, vagy más fedőnéven jelentéseket nem készített, személyi adataival visszaéltek.
A Népszabadság szombati számában már közölte Krakus Péter fedőnevű titkos megbízott beszervezését igazoló 6-os karton facsiméléjét, ám kétségeket kelthetett, hogy feladó nélküli küldeményként jutott hozzá. Szita tagadta a kapcsolatát az állambiztonsággal, ezzel együtt a legtöbb azóta megszóltalatott szakértő hitelesnek tartotta a dokumentumot.
| Színvallásra szólították fel |
| Szita Károly valljon színt, vállal-ja múltját, és kérjen elnézést mindazoktól, akiket félreveze-tett, akiknek hazudott a múltját illetően – mondta Harján Dávid, az MSZP kaposvári önkormány-zati képviselője. Harján Dávid előzőleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárá-ban betekintett azokba a doku-mentumokba, amelyek Szita Károlynak, Kaposvár fideszes polgármesterének a múltjára vonatkoznak. A szocialista vá-rosatya kijelentette: az iratok alapján azt várja Szita Károly-tól, hogy "kövesse meg azt a 23 embert, akikről a 80-as évek-ben terhelő jelentéseket tett, és ezzel az ő életüket megnehe-zítette". Harján elmondta: csak az a tény ismerhető, hogy Szita Károly 23 emberről tett jelen-tést. Ezekbe a jelentésekbe nem nézhetett bele, hiszen azok nem nyilvánosak. |
Ma újabb fordulatot hozott az ügyben Origo közlése. Ezek szerint Szita Károly a III/II-es ügyosztálynak dolgozott titkos megbízottként (tmb) Krakus Péter fedőnévvel - írja az internetes lap. 1980. július 2-án szervezték be az irat szerint és 1989. május 9-ig tartott a kapcsolata az állambiztonsággal. A gyors adatszolgáltatás a kaposvári polgármesternek is köszönhető, aki elismerte közszereplői mivoltát.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint Szita Károly hálózati személy kategóriájába esik. A törvény alapján az felel meg a hálózati személy kritériumainak, aki az állambiztonsági szervek számára "titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült". A tmb, amely minőségben Szita Károly a 6-os kartonja szerint ügyködött, a levéltár definíciója alapján az állambiztonsági szerveknek olyan tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben.
Szita Károly egyelőre nem reagált az Origo megkeresésére. Korábban tagadta azokat a sajtóban megjelent információkat, melyek szerint együttműködött volna az előző rendszer állambiztonságával. Elsőként az Index fórumában híresztelték a poltikus titkos múltját. Később az Index több bizonyítékkal is előállt, ám hivatalos dokumentumokat eddig nem találtak. Ilyet csak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára adhat.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője azt mondta, hogy mivel a párt elnöksége még nem látta a szóban forgó iratokat, ezért véleményt sem tudott kialakítani a kérdésről. A Fidesz vezetői korábban többször is úgy nyilatkoztak, hogy egy olyan ügynöktörvény-tervezetet tudnának támogatni, amely összeférhetetlenné tenné a közéleti szerepvállalást a volt ügynökök számára, ráadásul hétfőn egy ilyen irányú alkotmánymódosítást nyújtottak be.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
A nőknek jobban árt a dohányzás »
A gyújtogatás sem kizárt a zamárdi tűzvészben »











