A HVG csütörtöki számában megjelenő értesülések szerint az eddig kiszivárgottaknál terhelőbb dolgokat is vallott szocialista prominensekre az újabban ismét az ügyészségen faggatott Kulcsár Attila exbróker. Így nem minden alap nélkül tartanak attól MSZP-s berkekben, hogy a brókerügy kampánytémává válik.
|
|
A nyomozást a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében legkésőbb az első gyanúsítotti kihallgatástól számított két éven belül, vagyis az idén szeptember elején be kell fejezni (a gyanúsítottakról lásd táblázatunkat). MSZP-s körökben szilárd meggyőződés, hogy - a Polt Péter legfőbb ügyész fideszes előélete, illetve az ügyészség baloldali berkekben tendenciózusnak mondott nyomozásmegszüntetési gyakorlata miatt - az ellenzékhez kötődőnek tartott FF a kampányidőszakra időzíti a valószínűsíthető vádemeléseket, igaz, szocialista berkekben azzal vigasztalják magukat: politikusaik, üzleti holdudvaruk csak periferikusan érintett az ügyben, amellyel kapcsolatban releváns újdonság már aligha akad.
A Kulcsárt faggató ügyészek - köztük az időközben fővárosi főügyésszé előlépett Ihász Sándor - az említett tavaly nyári kihallgatás során ugyanakkor egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, milyen kapcsolatban állt a K&H Equities Rt.-ből 20 milliárd forintot elsíboló egykori sztárbróker Puch Lászlóval, a szocialisták pénztárnokával. Kulcsár - a HVG birtokába került, az ilyen helyzetben egyébként szokatlan összeszedettségről tanúskodó, már-már „nyomdakész" vallomása szerint - állította: „Részesült a bűncselekményből származó pénzből Puch László is." A történet nemcsak kényes, de zavaros is. Kulcsár elmondása szerint a pénzt személyi sofőrje és állandó pénzszállítója, Szekér Gyula (Taxis Gyuszi) vitte el, a címzett azonban még a bróker szerint sem a pártpénztárnok volt, hanem egy bizonyos Mészáros János. Ő csak névrokona a Britton-cégcsoport egyik, időközben gyanúsítottá vált irányítójának, s a pénzt a Kulcsár-vallomás szerint - hogy vállalkozásainak „üzleti eredményre váltható politikai hátteret" biztosítson - Puchnak továbbította, az pedig szóban igazolta vissza, hogy megkapta.
Mészáros - aki egyébiránt a Magyar Fejlesztési Bank Rt. igazgatósági tagja - a HVG kérdésére elmondta, nyolc éve ismeri Puchot, s Kulcsárral is tárgyalt különféle befektetési lehetőségekről, de tagadja, hogy bármiféle pénzközvetítésben részt vett volna (Puch nem reagált a HVG megkeresésére). Kulcsár mindenesetre ráérzett, a sztori az ő adu ásza, mint hozzáfűzte, „később hajlandó" részletesen is beszélni a kapcsolatról, de előbb „gondolkodnia kell", egyebek mellett azon, mi támasztja alá az általa elmondottakat.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm












