A hvg.hu-nak sikerült felkutatnia a pártállam idején kémkedésért elítélt személyeket. Sorsukban közös, hogy koncepciós perek áldozatai lettek és egyelőre esélytelennek látják rehabilitációjukat. Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban, de összeállításunkban vannak olyan személyek is, akiknek neve és néhány, ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.
|
|
Információink szerint csak a nyolcvanas években legalább 26 kémkedésért elítélt magyar állampolgár ült börtönben. Nem kizárt, hogy ennél többen voltak, de semmiképpen sem kevesebben. A hvg.hu-nak az elmúlt hetekben sikerült felkutatni a volt elítéltek többségét. A még élők közül kilencen vállalták, hogy közzétehetjük nevüket, illetve történetüket – természetesen a saját szemszögükből. Ezen kívül az ügyükkel kapcsolatos dokumentumokat is közzéteszünk. Az összeállításunkban szereplő tizenkét volt elítélt közül négy már elhunyt –egyikük rejtélyes körülmények között.
Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban (Belovai István, Rimner Gábor, Halmi Zoltán), de vannak olyanok is, akiknek a neve és néhány ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.
Néhány volt elítélt még név nélkül sem járult hozzá, hogy feltüntessük összeállításunkban. Egy részük már lezárta a múltat és el szeretné felejteni a börtönéveket, mások félelmüknek adtak hangot. Egy állítása szerint teljesen ártatlanul bebörtönzött, ám azóta „egyenesbe jött” és egzisztenciával rendelkező volt elítélt pedig arra hivatkozva utasította el a hvg.hu kérését, hogy kirúgnák munkahelyéről, ha kiderülne róla, hogy valaha börtönben ült. Egy személy pedig összeállításunk publikálása előtt lépett vissza.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Kizuhant budapesti szállodája erkélyéről egy német férfi »
Beszólt az MSZP Papcsáknak »













