Fefújták

Máig nem csengett le a Financial Times (FT) tavaly december 12-én megjelent  magyar melléklete körül kialakult purparlé. Fideszes politikusok megvádolták a lapot, hogy a magyar kormány nemcsak a hatoldalas mellékletben megjelent hirdetéseket finanszírozta 20 millió forintból, hanem az FT újságírói által szignált cikkeket is. Az FT szerkesztősége tiltakozott.

A Fidesz több napilapban is hirdetést jelentetett meg: „Bunda! Gyurcsány Ferenc 20 millió adóforintot fizetett a Financial Timesnak, hogy azt írja, 'a magyarok jobban élnek, mint valaha'. Hihetünk még neki?". Ezt követően viszont közleményben nyugtatták meg a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat: az elmúlt hetekben kirobbant botrány „nem munkavégzésükkel, hanem a kormány magatartásával van összefüggésben."

Az FT szerkesztőségének írt Fidesz-levél pénteken került nyilvánosságra. Ebben Deutsch Tamás kifejti: "Nem vonjuk kétségbe az Önök szerkesztőinek és újságíróinak független és befolyásmentes véleményalkotó munkáját", a Fidesznek csak a kormánnyal, illetve annak egyes tagjaival van vitája.  Ám nehéz a kör négyszögesítése, az a mutatvány, hogy a kormányt  felelőssé teszik,  miszerint részrehajló írásokat jelentet meg az adófizetők pénzén - történetesen a a Financial Times-szal együttműködve  -, és közben megnyugtatják a londoni lap szerkesztőit,  velük a Fidesznek az égvilágon semmi baja sincs. Ha csak az nem, hogy - mint Deutsch írja -  a lap  munkatársai két, a Fidesszel és Orbánnal kapcsolatos állításuknál "az újságírás alapvető szakmai szabályait – korrekt tájékoztatás, a másik fél meghallgatása – hagyták figyelmen kívül".

Mindennek előszeleként szerdán figyelemreméltó cikk jelent meg a Magyar Nemzetben, Posztmodern idők címmel.  A globális pénztőke "sajtóbeli zászlóshajójának", a Financial Timesnak (a cím idő és pénz nászát hirdeti) sajtóbeli hitele, legendás függetlensége rendült meg, amikor kapcsolatba került Gyurcsány Ferenc kormányával – állítja Csontos János , a Magyar Nemzet egyik vezető publicistája. (HELYESBÍTÉS) Sőt tovább ment: Gyurcsány szántszándékkal hazudott az Országgyűlésben, amikor „független véleményként állított be egy adóforintokból megtámogatott külhoni sajtó-összeállítást.” A kormánypropagandához ezúttal külföldi fórumot használtak fel – vonja le a következtetést.

Hogy is van ez? Kétségeink támadnak, hogy Csontos kollega vagy akár a Fidesz-vezetők valamelyike alaposan átrágta-e magát a hat oldalon. Mert akkor óvatosabban fogalmaztak volna.

Apró Antal kapta az elvtársaktól © Marton Szilvia

A melléklet négy cikkét Kesster Eddy írta, hetet pedig Christopher Condon, az előbbi Budapestről tudósít, az utóbbi ingázik Budapest, Bukarest és Ljubjana között. A hatalomért folyó harc kétszereplős darabbá egyszerűsödik c. cikkében például (a melléklet 4. oldalán) azt írja Condon: "Gyurcsány sikeres üzletember ugyan, de korábban kommunista ifjúsági vezető volt. Elvette feleségül Apró Antal unokáját, [Apró] a kommunista párt egyik hírhedt vezetője volt a 40-es, 50-es években. A [Gyurcsány-]házaspár olyan villában él, amelyet a kommunisták sajátítottak ki és átpasszoltak Aprónak A házat azután az Apró család legálisan megvásárolta az államtól. A magyarok egy része efölött napirendre tért, mások viszont jelképesnek tartják: szerintük Gyurcsány azokat az opportunistákat képviseli, akik a gátlástalan és korrupt kommunista struktúra haszonélvezői voltak. Még a 90-es években elért üzleti sikereit is a szocialista érában kialakított kapcsolatainak köszönheti.” Lehet, hogy rossz a szemünk, de számunkra ez nem úgy tűnik,  mint amit a kormány apanázsával finanszírozott bértollnok írta volna.

Vagy lássuk, ugyanebben az FT-cikkben mit sugall a szerző, amikor felteszi az alapkérdést: vajon ki lesz inkább kapható a nadrágszíj megszorításokkal járó gazdaságpolitikai reformok végrehajtására, Gyurcsány vagy Orbán? "Az üzleti vezetők, diplomaták, elemzők megosztottak: vannak, akikben Gyurcsány üzletember-múltja, a brit Munkáspárt Harmadik Út ideológiájához való vonzódása ébreszt bizalmat. Mások viszont emlékeztetnek Orbán rendkívül felelős költségvetési politikájára, amelyet csak a választást közvetlenül megelőző időszakban adott fel."  A cikk idézi John Nicols brit nagykövetet: Bárki lesz is a kormányfő, nagyadag politikai bátorságra lesz szüksége. Látható-olvasható: a cikk szinte ki van centizve, nehogy elfogultsággal lehessen vádolni íróját. Ugyanez áll a többi írásra is.

Még a Csontos által idézett mondat is más értelmet kap teljes fordításban: „A veszélyes gazdasági egyensúlytalanságok ellenére a magyarok – átlagban – jobban élnek mint valaha”. Condon az Ecostat statisztikából vonta le ezt a következtetést: míg az egy főre jutó magyar GDP 2000-ben csak 52 százaléka volt az EU átlagának, addig tavaly már 62 százaléka. Az átlag persze óriási szegénységet is takarhat, ha egy dúsgazdag elit jelenti a mérleg másik serpenyőjét. Ezen a megállapításon, illetve a számok értelmezésén lehet vitatkozni, de  ebből arra következtetni, hogy a „globális pénztőke” 1888-ban alapított, évi 208 millió fontos bevételű „zászlóshajója ” 20 millió forintért (55 ezer fontért) kész volt nemcsak a hirdetéseket lehozni, de eddigi hagyományait, szerkesztőségi politikáját felrúgva, a mellékletben megjelent cikkeket is manipulálni, meglehetősen merésznek tűnik.

Nem inkább arról van-e szó, amit a Nemzet publicistája Gyurcsány kapcsán írt: a valóságról alkotott torz meggyőződésről?

Hirschler Richárd