Hivatásos sóderolók

A szóvivő a rendszerváltás, a demokrácia és a piacgazdaság terméke. Az átkosban csak a rádiókabarénak volt szóvivője, hogy aztán '86-ban jöjjön Bányász Rezső, a magyar történelem első kormányszócsöve. Utódai szerencsére már nyugati mintákat követnek. Alsóhangon is 3-5 ezerre tehető szóvivő igyekszik megbízói üzeneteit a sajtó és közvélemény torkán lenyomni.

Kormányzati megmondók

A szóvivő fogyóeszköz – ezt a magyar kormányok főkommunikátorai is tanúsíthatják. A Tájékoztatási Hivatal egykori elnöke, Bányász Rezső kilenc hónap után váltott kanadai nagykövetségre, mert egyik nyilatkozata nem tetszett Grósz Károlynak. Bányász Rezső 1990-ben három szóvivője is volt a kormánynak – mindhárom egykori újságíró, közülük egyedül Juhász Judit nem tért vissza eredeti szakmájához, ő a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szóvivője lett. 1995-ben is három újságírót sikerült ledarálni, a legemlékezetesebb Havas Henrik hatnapos címzetes államtitkárkodása volt. A Horn-kormány ezek után már nem kísérletezett: Kiss Elemér államtitkár másodállásban látta el a feladatot. Utódja, Borókai Gábor mindeddig az egyetlen, aki a teljes kormányciklust kitöltötte. A mostani ciklus újdonsága a kettős szóvivői rendszer. Eleinte mindketten ugyanazt a szerepet vitték, hogy aztán tavaly szeptembertől Batiz András a kormány, míg László Boglár a kormányfő szószólója legyen. Bányász Rezső (1986–87) Ifj. Marosán György (1987–89) Bajnok Zsolt (1989–90) László Balázs (1990) Juhász Judit (1990–94) Forró Evelyn (1994–95) Csák Elemér (1995) Havas Henrik (1995) Kiss Elemér (1995–98) Borókai Gábor (1998–2002) Gál J. Zoltán (2002–04) Gulyás Erika (2004) Batiz András és László Boglár (2004– )

A nagyközönség előtt leginkább a politikai és az állami intézményekben tevékenykedő szóvivők ismertek, akiknek a legtöbbje rablóból lett pandúr, egykor újságíró volt, majd átkerült a „másik” oldalra. Emiatt is van, vélik a hvg.hu által megkérdezettek,  hogy az újságírók és a szóvivők még akkor is jó kapcsolatokat ápolnak egymással, ha politikailag más-más oldalon állnak.

A szóvivők és a skriblerek gyakran üzletelnek egymás közt: háttérinformációkat kérnek, vagy másik oldalról kiméletességet várnak el. A szívélyes viszony mindaddig fennáll, míg az újságíró nyilvánosságra nem hoz off-record (a széles publikum elöl elhallgatni kívánt) információkat. Ezen – saját szempontjából teljesen érthetően – a szóvivő felháborodik, kezdetét veszi a mosolyszünet, de a szakítás többnyire nem végleges.

A politikai szóvivők gyakran hajlanak a bratyizásra, nem csak hivatalos minőségben találkoznak a sajtómunkásokkal, hanem olykor még együtt is buliznak. Az Erdély-rajongó Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője például nyaranta Romániába invitálja az újságírókat, azok politikai színezetétől függetlenül. Nyakó István, az MSZP megmondó embere inkább a saját akolba tartozókat gyűjti egybe egy kellemes (?) együttlétre. A politikai szóvivők egymással is tartják a kapcsolatot, úgy hírlik, még a két nagypárt frakciószócsövei is összejárnak egymással.

A pártok abban sem egyeznek egymással, hogy kit neveznek ki szóvivőnek. A Fidesz és az MSZP politikust választott, míg az MDF Szép Zsuzsa személyében egykori újságírót, az SZDSZ-nél pedig noha hivatalosan nincs is ilyen funkció, gyakorlatilag Horn Gábor kampányfőnök tölti be azt. Az is látszik, hogy miközben papíron Révész Máriusz a Fidesz főkommunikátora kampányidőszakban Rogán Antal és Deutsch Tamás meghatározóbb szerepet visz a párt PR-jában. Az is igaz, hogy Nyakó Istvánnak se fut jobban az MSZP-ben.

Az általunk megkérdezett szakmabeliek a politikai szóvivők közül Borókai Gábort tartják a legjobbnak. Az Orbán-kormány sajtóarca sohasem veszítette el a türelmét, az újságírókat mindig visszahívta, megjelenése és beszédmódja kifogástalan volt – az isten is szóvivőnek teremtette – vélik sokan. Hamiskás mosolya pedig kiemelte, a profi, de pléhpofa kollégái közül. Nem hallottunk rosszat azonban Batiz Andrásról sem; őt - ha igaz - a tévénézők kegyeinek elnyerése végett nevezték ki, s a célt el is éri, miközben a sajtóval is jól kijön.

A minisztérium és állami intézmények esetében már változatosabb kép. Itt a szóvivő általában igyekszik saját udvartartást kiépíteni, tehát egy-egy orgánumtól csak a szakújságíróval áll szóba, a kollégáinak már sokkal nehezebb információhoz jutni. A legrosszabb híre – és ennek az ellenkezőjéről mi sem győződtünk meg – az Informatikai és Hírközlési Minisztérium sajtókommunikációjának van, zökkenőmentes kapcsolatot lehet azonban építeni például az oktatási tárcával.