Ügynökmúlt, érettségi-tételbotrány, halált okozó baleset, Kulcsár-ügy, ízetlen viccelődés. A politikai felelősség mérettetett meg a fenti esetekben. A távozó politikusok többsége pártját óvja lemondásával, míg a helyükön maradók következetesen állítják: nem felelősek. Milyen a magyar politikus, ha számadásra kerül a sor?
|
|
„Nem terhelt politikai felelősség, de az MSZP akkori elnöke úgy nyilatkozott, hogy az én ügyem veszélyezteti a párt 2006-os győzelmét. Három évvel a választások előtt ez egyértelmű üzenet volt” – idézi fel a történteket a hvg.hu-nak Kiss Elemér, akinek a kancelláriaminiszteri posztról kellett lemondania 2003 februárjában. A távozás oka az volt, hogy az ügyvédi iroda, amelyben tulajdonostárs volt, kormánymegbizatása alatt is állami megbízásokat teljesített. Nem tettem semmit azért, hogy a kollegáim megrendeléseket kapjanak, nem volt rokonom az irodában – indokol, ahogy akkoriban fogalmazott: „rezsiközösségként” működik az iroda, a költségek közösek, de a honoráriumot mindenki saját megbízásai után kapja. „Kétféle politikus van, az egyik a 'beágyazott', akit a párttársai és a feléjük elkötelezett sajtó támad, de tulajdonképpen meg is véd idővel. A másikat, a politikába véletlenszerűen bekerülő 'civilt' azonban a legjobb esetben is egyszerűen nem védik meg, nem áll mögötte senki.”
| Rákérdezhetek? |
| Egy indiai milliárdos ügye miatt kényszerült távozni 2001-ben Peter Mandelson az északír ügyekért felelős brit miniszter. Az indiai üzletember letelepedési kérelméről érdeklődött ugyanis a bevándorlási ügyekért felelős államtitkárnál 1998-ban. A milliárdos egy évvel később egymillió fonttal támogatta az akkor ipari tárcát irányító Mandelson ellenőrzése alá tartozó millenniumi Dom építését. A telefonbeszélgetést a brit Observer nyilvánosságra hozta, a miniszter pedig három nappal később lemondott. |
Halálos balesetet okozott 2000 októberében az a kék fényjelzéssel közlekedő, kocsisort előző Audi, amely Nógrádi László közlekedési minisztert szállította. „A közlekedés biztonságáért felelős miniszterként egyértelmű volt, hogy lemondok a baleset után” – emlékszik vissza a hvg.hu-nak Nógrádi az öt évvel ezelőtti távozására. A balesetben a politikus is megsérült, lemondásakor az erkölcsi felelősségen túl egészségi állapotára is hivatkozott. „Ha nem közlekedési miniszter vagyok, hanem mondjuk oktatási, akkor lehet, hogy másként alakul a történet.” A ma már Lenti polgármestereként dolgozó Fideszes képviselő azt is elmondja, az őt megválasztó zalai emberek sajnálták, hogy távozott a miniszteri posztról, ugyanakkor azt is mindig megemlítették, hogy „büszkék vagyunk, nem nagyon volt példa ilyen lépésre a magyar politika történetében.”


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Hiller: erőltetett az összehasonlítás a náci jelszóval »
Esős lesz a pünkösd hétfő »
A gyújtogatás sem kizárt a zamárdi tűzvészben »











