Szinte mindenkinek van egy története az ellenőrökről: leszállították vagy elengedték, akadékoskodtak vagy megértők voltak, külföldiekkel kellemetlenkedtek, vagy kedvesen útbaigazították őket. A hvg.hu most velük utazott: villamoson, buszon, metróban.

Valószínűleg mindenkivel előfordult már – rendszeresen, alkalomadtán vagy véletlenül -, hogy bliccelt a tömegközlekedési eszközökön. Az ellenőrökkel is.

„Rablóból lettem pandúr” - mondja Horváth László főellenőr, aki a BKV ZRt. alkalmazásában álló 409 jegyellenőr közül teljesítményét tekintve az első.

Hogy lesz valaki ellenőr?

Ellenőrnek nem készül az ember, hanem csak lesz – derül ki abból a kilenc interjúból, melyet BKV-ellenőrökkel folytattunk. Az életutak változatosak: van, aki GYES után nem tudott máshol elhelyezkedni, s csak egy-két hónapra érkezett, és van, aki az ötven felé közeledve gondolta azt, itt biztosan szükség lesz még rá. Az „ellenőrré válás” egy háromhetes tanfolyam eredménye, ahol a hálózati és díjszabási ismeretek mellett pszichológiai ismereteket is oktatnak. „A külső jegyek alapján esetlegesen megjósolhatóak a viselkedések” - számol be az oktatott tananyagról Tóth Sándor, a BKV Zrt. Közlekedési Igazgatóságának, Menetdíjbevételi Főosztályának szakszolgálat vezetője. A cég igyekszik lépést tartani az idegenforgalommal is: 2002 óta már mintegy 70 fő vett részt a szabadidőben látogatható, százórás angol nyelvtanfolyamon.

Mindennapi pszichológia

© Wild Judit
„Ez arról szól, hogy pszichológiai értelemben ki kit tud legyőzni – beszél munkája esszenciájáról Horváth László. „Ha valaki kifizeti a helyszíni bírságot, és a mellette álló nem akarja, akkor azzal muszáj határozottabbnak lenni, hiszen a fizetős utassal szemben fenn kell tartani a presztízst” - folytatja az ellenőri munka taglalását a főellenőr. Az ellenőrök megfigyelései szerint ugyanakkor az időjárás legalább annyira befolyásolja a fizetési hajlandóságot, és az emberek hozzáállását, mint a konyhapszichológiai ismeretek. Ha például süt a nap, akkor mindenkinek jobb a kedve, de hó elején – teli pénztárcával – is kevésbé izgatják magukat az emberek az ellenőrök feltűnése esetén. Egybehangzó tapasztalat, hogy a roma utasokkal jóval kevesebb a probléma, mint a felnőtté válás küszöbén álló tinédzserekkel, vagy a szőke plázacicákkal. „Engem nem tud meghatni senki” – állítja kissé kérkedően Méri János, aki a 13 éves szolgálata alatt százezer, érvényes jegy, vagy bérlet nélkül utazó utast fülelt le.

Szakmai praktikák és az árnyas oldal (Oldaltörés)

© Wild Judit
„Akkor én megyek elöl, te hátul, te meg középen” - egyeztetnek villámgyorsan az ellenőrök a 7-es busz Bosnyák téri megállójában. A „bekerítés” a legalapvetőbb praktika, ennél már valamivel cizelláltabb az elfogadó bólogatás, amit Horváth Éva vet be egy, a 62-es villamoson utazó diákkal szemben, aki utoljára szeptemberben vásárolt bérletet. „Úgy csináltam, mintha elfogadnám, és kértem mellé a diákigazolványt. Ekkor felírtam az adatait és közöltem vele, hogy nem jó a bérlete” - részletezte módszerét az ellenőr. Horváth László elvegyülési technikát dolgozott ki: úgy tesz, mint egy rendes utas, azaz jegyet kezel. „Muszáj leleményesnek lenni” - kommentálja módszereit. Amúgy az elvegyülést a cég szabályzata is segíti: a felszíni járműveken nem kötelező az egyenruha viselése.

Mindennapos esemény a metróban: tinédzser szó nélkül áthalad az ellenőrön, aki kissé erőtlenül kitárt karral próbálja feltartóztatni a Blaha Lujza téri metrókijáratnál. Ez persze a szelídebb munkahelyi ártalmak közé tartozik; nem ritka az orrtörés sem. Az ellenőröknek ugyanakkor leginkább a válogatott szidalmakhoz kell hozzászokniuk. „Mi is emberek vagyunk, néha elszakad a cérna, és esetleg keményebb hangnemben beszélünk” - beszél nyíltan Horváth azokról az esetekről, amik élénken élnek az emberek emlékezetében, mint például az a 13. kerületben dolgozó ellenőr, aki erőteljes kifejezések kíséretében rángatta le az egyébként tényleg meglehetősen mosdatlan hajléktalant a buszról.

Teljesítmény

Az ellenőröket persze nem feltétlenül csak a lefülelés öröme hajtja; legalább akkora ösztönző erőt képviselhetnek a jutalékok. Egy-egy „realizált esemény” után, azaz, ha valaki elvándorolt az Akácfa utcába, vagy a postán feladta a kis sárga csekket, 85 forint bónusz jár a jól dolgozóknak. Mindebből következik, hogy az ellenőrök számára financiálisan a legjobb a helyszíni bírság, hiszen ebben az esetben nem kell az elkapott utasra várni, hogy az befizeti-e a bírságot vagy sem. Ugyanakkor a helyszíni bírság viszonylag ritka: jó, ha hetente 1-2 ilyen eset van. Mindemellett „éves tervet” is kell teljesíteniük a BKV alkalmazottainak: évente legalább 360 realizált eseményt várnak el mindenkitől, ám Konkoly Ferenc ellenőr házi becslése szerint csak minden hetedik csekket fizetik be.

Mindebből következik, hogy az ellenőrök kedvenc járatai azok, ahol rövid idő alatt sok utas fordul meg, mint például a 4-6-os villamosokon, vagy a 7-es buszon. A metró kiemelkedő ebből a szempontból: a meglátogatott metróellenőrzés negyed órája alatt az öt ellenőr 16 utast kapott el. Persze másfajta preferenciák is léteznek: Horváth főellenőr az 56-os villamost is említi, ahol „kulturáltabbak az emberek”. Ám nem mindenkinek jut ilyen jó hely, s maguk is elismerik, hogy vannak, akik kissé „túlteljesítenek”. Van, aki adminisztratív eszközökkel segít be magának, s a közszájon forgó történetek szerint van, aki a külföldi utasokon „veri el a port”.

Wild Judit