Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
A terveknek megfelelő, sőt annál hajszálnyival több bevétel folyt be az államháztartásba az elmúlt hónapokban.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint nagyon jól végezték dolgukat az adóhivatal munkatársai, amit mutat, hogy a terveknek megfelelő, sőt annál hajszálnyival több bevétel folyt be az államháztartásba az elmúlt hónapokban.
A kormányfő pénteken, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) országos vezetői értekezletén elmondta: 2007. január 1-ig létrejön a regionális vezetői szint, amihez fejlesztés is társul. Az APEH országos rendszerében mintegy 500 fővel nő a létszám, ennek szükségességét a miniszterelnök a megnövekedett feladatokkal indokolta.
A jövő évre tervezett 10.000 ezer vagyonosodási vizsgálathoz kapcsolódóan felhívta a figyelmet: lehetőség van arra, hogy a vizsgálatot ki-ki maga kérje. Szerinte ebben a politikai elitnek példát kell mutatnia, ezért ő is kezdeményezni fogja saját maga vagyonosodási vizsgálatát.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Szavazzon a legszebbre!
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.