Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A felsőoktatás reformja évek óta napirenden lévő kérdés. A reform mibenlétét, a bolognai átalakulás egyes részkérdéseit illetően azonban nincs konszenzus, sem a pártok, sem a felsőoktatás különböző szereplői között. Jelen írás – melynek teljes változata a Kommentár című folyóiratban olvasható - a számos vitatott kérdés közül csak eggyel, az oktatás színvonalával foglalkozik.
Ma az egyetemekre a diákok gyakran nem úgy tekintenek, mint valamifajta tudást átadó (eladó?) intézményekre. Az ő szemszögükből egy bürokratikus procedúrán kell áthaladniuk a felsőoktatásban, amelyben a tanulmányi osztályok, dékáni hivatalok, halasztásokat, vizsgaismétléseket engedélyező és ösztöndíjról döntő bizottságok mellett egy további bürokratikus faktor az oktatók kara, amelyet bizonyos írásbeli vagy szóbeli produkciókkal formálisan ki kell elégíteni, hogy a fárasztó folyamat végén a vágyott diplomához jussanak. Sok diáknál hiányoznak azok az attitűdök, amelyek a tudás megszerzésének előfeltételét jelentenék, nincs meg a tanulás tevékenységének ismerete. Persze nem jellemző ez mindenkire, de annyi hallgatóra igen, hogy éppen eléggé megnehezítsék az oktató dolgát, ha valóban tudást akar átadni. A képzés végeredménye egy silány, gyakran rövidke szakdolgozat, s a borzongás az oktatók részéről, hogy a kiengedett hallgató esetleg majd középiskolában fog tanítani.
Bölcsészkari körökben – bár szakonként és karonként nem teljesen ugyanaz a helyzet – régóta folyosói beszélgetések tárgya a színvonal kérdése. Mindenki tudja, hogy az utóbbi másfél évtizedben mennyire megnövekedett a hallgatók létszáma, ez szükségszerűen vezetett a színvonal romlásához, nincs mit tenni, a tömegoktatás csak ezen a színvonalon lehetséges. Ez az a félhivatalos és az oktatók körében is elterjedt magyarázat, amelynek a belenyugvást kellene meghoznia: a tömegoktatás fátuma.
Kinyomtatom
Elküldöm
