A nagy hírügynökségek újabb tudósításaikban szerda hajnalban beszámoltak arról, hogy a Kossuth téri békés tüntetés után Budapest belvárosában újabb súlyos kilengésekre, összetűzésekre került sor.
© AP |
A francia hírügynökség arról írt, hogy a több száz, nagyrészt fiatal randalírozó, akik közül sokan kendővel takarták el arcukat, különféle tárgyakkal dobálta a rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, aki kedden fogadkozott, hogy nem fog lemondani, nagyon nehéz lesz megtartani hivatalát, nem azért, mert pártja kihátrál mögüle, hanem mert az erkölcs olyan kategória, amelynek a magyar politikában jelentősége van - idézett a brit hírügynökség egy magyar elemzőt.
A német hírügynökség, amely egyelőre csak az MSZP székháza előtti ütközetről számolt be, azt írta, hogy ez lényegesen kisebb méretű volt, mint a Magyar Televízió székházának előző napi ostroma. Az osztrák hírügynökség szabályos utcai harcokról írt, megemlítve, hogy az összecsapásoknak számos sebesültje volt. A tudósítás szerint ugyanazok randalíroztak, akik előző nap a televíziót megostromolták.
© AP |
Hasonló drámai tudósításokban számolt be a budapesti eseményekről a helyszínen tartózkodó munkatársa, Nick Thorpe révén a BBC World televízió is.
További képekért kattintson galériánkra!


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#39)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#39)












Lehet, hogy most a tüntetők okoztak "pár" millió forint kár, de az semmi ahhoz képest, amit ez a kormány okozott nekünk. Több milliárd forintot felvettek hitelre. Az hol van?? Ők elköltötték, -hisz saját bevallásuk alapján, nem csináltak semmi maradandót-mi meg kapjuk a csomagot! Ettől függetlenül az eszközzel én sem értek egyet, csak a céllal.<br>Egyébként mit tett a Gyurcsány, hogy ennyire oda kell érte lenni, meg kiállni mellette???? Semmit. Úgy csinált, mintha kormányozta volna az országot. Ettől kell hanyatesni????<br>