Ebben az esetben még ezen az ülésszakon benyújthatnák a törvényjavaslatot, legkésőbb az őszi ülésszak elején ellehetne fogadni, így kellő felkészülési idő maradna a január 1-i vagy március 1-i hatályba léptetésre – mondta Kuncze Gábor. "Ha most elhúzzuk, akkor a ciklus második felében már ilyen bátor döntés meghozatalára a politika nem lesz képes és akkor lehet, hogy végleg elszalasztjuk a lehetőséget" - fogalmazott. Szakmai szintű egyeztetés zajlik, ő maga az utóbbi másfél hónapban olyan politikai egyeztetésen nem vett részt, amelynek ez lett volna a témája – tette hozzá.
A pártelnök közölte, hogy a frakció továbbra is határozottan kiáll Molnár Lajos és az egészségügyi tárca tevékenysége mellett, mert látják azokat a sokszor elvek nélküli támadásokat, amelyek többnyire nem a betegekről, hanem parciális érdekekről szólnak. Kitért arra, hogy a háziorvosi rendszer finanszírozásában a változás feltehetően pozitív lesz, és nem igaz, hogy a praxisoknak kevesebb pénzt utalnának. Számításaik szerint a háziorvosoknál maradó vizitdíjból havonta átlagosan mintegy 150 ezer forint többletbevétel származik, amely a jelenlegi finanszírozásuknak 20-25 százaléka - közölte.
Beszélt arról is, hogy jelentős, egészséges folyamatokat látnak a gyógyszerpiacon, sokan mondják, hogy tényleg kevesebbet fizetnek a gyógyszerért, népszerű a patikákon kívüli gyógyszerárusítás, és várható, hogy a kör gyorsan fog bővülni, illetve patikanyitásokra is beadtak engedélyezési kérelmeket.
A gyógyszergyártókat, kereskedőket ért zsarolásokról szóló hírekkel kapcsolatban elmondta: ezeket a reformtiltakozás hulladékának tekintik.
Kuncze Gábor szintén elmondta, hogy az SZDSZ minél előbb rendezné a párt-, és kampányfinanszírozás kérdését is. Ha nem lehet a parlament házbizottságában megegyezni az erről szóló, már benyújtott törvényjavaslat napirendre vételében, akkor a liberális párt akár egy hónapon belül képes benyújtani egy új javaslatot, amely keményebb szabályozást tartalmaz. Ebben minden politikai párt érdekelt, ezzel tudnának példát mutatni az ország egészének, és ez lehetne egy kiindulópontja egy nagyon határozott, kemény korrupcióellenes fellépésnek.
Az aktualitásokról szólva kitért arra, hogy a kordonbontással a Fidesz vezetői tematizálni kívánták a közéletet, mivel azonban nem mozgatták meg a várt tömeget, most verbális kordonbontást folytatnak. Megismételte, hogy az SZDSZ tiszteletben tartja és nem kérdőjelezi meg a Gönczöl-bizottság jelentését, megfontolandónak tartja javaslatait.