szerző:
Kovács Andrea (hvg.hu)

Négy láb jó, két láb rossz – ezt az orwelli elméletet egészítenénk ki azzal, hogy minden egyéb eset pedig még rosszabb. Fehér bottal még csak-csak, kerekesszékkel azonban már csak komolyan átgondolt tervvel érdemes nekivágni a városnak. Kinek a balesete kell ahhoz, hogy megváltozzanak a körülmények?

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Az első akadálymentesítők a kamionosok voltak, amikor kicsit szűkebben vették be a kanyarokat és lenyomták a padkát – meséli kedélyesen Vágola Imre, aki egy motorbaleset miatt kényszerült kerekesszékbe. Ma már persze többszereplős az akadálymentesítők „piaca” (önkormányzat, unió, főváros), de még így is csúfos eredményt produkálnak. Nem egy helyen takarosan eltüntették az út egyik felén a problémát okozó padkát, a túloldalra azonban nem jutott a figyelmességből – panaszolja Imre. A Moszkva téren is találhatunk ilyen helyet, ha a gyermekkorunkban oly sokat hallott (és felnőttként is megszívlelendő) figyelmeztetés szerint a lábunk elé nézünk, itt ugyanis egy kicsit a síneken is gurulnia kell útitársunknak, ha velünk együtt át akar jutni a másik oldalra. Bizonyos helyeken tényleg igaz lehet a „túloldalra születni kell”- elmélet, amit két lábon járva leginkább egy - a csigák párbeszédét modellező - viccből ismerhetünk.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
© Stiller Ákos
A metrózás is csak kevés kerekesszékes kiváltsága, nem akármilyen mutavány. Erős felsőtest kell hozzá, meg egy nem elektronikus szék. És persze olyan sérülés, amely nem akadályozza a felsőtest mozgását, no és némi bátorság. Egy székben ülő mozgássérült ugyanis csak úgy jut le a főváros büszkeségei között számon tartott metróhoz a mozgólépcsőn, hogy a gumiszalagokba kapaszkodva, székét megdöntve, menetiránynak hátat fordítva erősen tartja magát. És nem árt, ha követni tudja a szalagok mozgását, lévén nincsenek szinkronban, így néha a háta mögé kerülnek a kezei, és onnan vissza kell kapaszkodni valahogy, hogy egyéb sérüléseket ne szerezzen. Az meg már csak a BKV jóindulatán múlik, hogy ne akkor álljon le a lépcső, amikor egy kerekesszékes valahol félúton van. (A kisföldalatti lépcsősoraira liftet is szereltek, ami - ha működik, és ha sikerül hozzá kulcsot szerezni - bizonyára kiváló szolgálatot tesz.)

A hivataloknál az sem ritka, hogy vagy nincs rámpa, vagy a mozgó rámpa (értsd egyik helyről a másikra cipelendő) esetében a portás, biztonsági őr jóindulatára van bízva az „esélyegyenlő” állampolgár.

Imre a mozgólépcsőn. Nem gyaloggalopp
© Stiller Ákos
Azon elegánsan, amolyan kétlábasan, túllendültünk, hogy valahogy le is kell jutni a mozgólépcsőhöz. Ez pedig nem sikerülhet mindenhol, nem ritka, hogy – legyen szó metróról vagy villamosról – több megállót is tekernie kell, mire odajut, ahova elindult, mert a kívánt megállóban nem tud le- vagy felszállni. A Blaha Lujza téren például csak lépcső van, a Nyugati aluljáróba is csak egy helyen, a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lehet le- vagy feljutni, a Margit-híd budai hídfőjét sem kerekes székesekre álmodták - hogy néhány belvárosi példát említsünk. „Ami neked 50 méter, az nekem sokszor 500” – mondja Imre arra utalva, hogy a Wekerle-telepről a Boráros térre érkezve – munkába menet - csak komoly kitérőkkel jut el a Nagykörútra. Az sem ritka, hogy munka után „hazateker”, mert a busz, amelyet használni tudna, kiszámíthatatlan menetrend szerint közlekedik. Az ingatlanos hölgy, aki úgy ajánlott neki lakást, hogy azon belül lépcsővel lehetett kijutni az erkélyre, legalább annyi empátiával rendelkezhet, mint a BKV, amely nem hajlandó kiszámítható menetrendet biztosítani. A multik egyébként itt is kilógnak a sorból: törekednek az akadálymentesítésre, mert a mozgássérült vevőről Nyugaton már bebizonyosodott, hogy legalább olyan jó vásárlóerő, mint a bárki más.

- Van, hogy zavar, ha megnéznek? – kérdem. Csak akkor, ha egy szép nő teszi ezt – szól a válasz. A baleset után motorszerelőként vizsgázó fiatal férfi több helyen is jelentkezett, hogy elhelyezkedhessen a szakmájában, de sehol nem tartottak rá igényt. „Pedig én magam vittem be az önéletrajzomat, hogy lássák, mobil vagyok” – magyarázza, miközben arról is beszél, hogy tudomása szerint Németországban már kiszámolták az illetékesek, hogy hosszútávon a társadalomnak olcsóbb – és egyben az emberi méltóságot is tiszteletben tartó megoldás lehet -, ha egy mozgássérültnek lakást és munkát biztosítanak az önellátáshoz, mintha segélyekkel támogatnák. Lehetne ezt jól is csinálni – mondja miközben felszállunk arra a Combinóra, ami miatt átépítettek elég sok, igen forgalmas villamosmegállót a fővárosban. Lehetett volna ezt jól is csinálni – folytatja, amint a süllyesztett padlós járműről kezdünk beszélni. Ugyanis valahogy úgy sikerült a sokat emlegetett átalakítás, hogy még most is van hézag a jármű és a járda között, és a szintkülönbség sem feltétlenül a nullához közelít. „Én megemelem a székem, megkapaszkodok és behúzom magam, de elektromos szék vagy egy gyengébb felsőtest ezt már nem teszi lehetővé” – mondja, miközben gyakorta hozzáteszi, az emberek segítőkészek, de egy lépcsős jármű esetében például megalázónak és balesetveszélyesnek is tartaná, ha megpróbálnák felemelni.

Aki nem lát, üljön le! (Oldaltörés)

© Stiller Ákos
„Üljön le fiatalember, üljön le” – kérte egyre hangosabban és egyre erőszakosabban egy idős hölgy Dávid Lászlót. A fehér botot látva valószínűleg - ahogyan az idegen nyelvet nem beszélőknél a turistáknak tartogatott - jószándékú, ámde haszontalan segítőkézség aktivizálódott. „Hiszen a lábamnak semmi baja” – teszi hozzá a történethez mosolyogva Laci. „1997. szeptember elseje óta nem látok” – idézi fel napra pontosan a dátumot. Kilenc éves koráig mindkét szemére látott. Akkor egy barátja birsalmával halántékon dobta, levált a retinája, és bal szemére elveszítette látását, majd évekkel később a jobb szem is felmondta a szolgálatot. „Két és fél évbe került, amíg feldolgoztam ezt az állapotot”- meséli, miközben könyökömbe karol, és rávezetem egy járólapba épített lámpára a Millenáris Parkban. „Akadálymentesítés” - oldja szégyenlős szabadkozásomat nevetve. Külföldön már megoldották, hogy például egy zebránál - ahol a kerekesszékesnek az a jó, ha lejt a járda, míg egy nem látónak az, ha padka van - a járda bordázata megváltozik, jelezve így a vakoknak is. Magyarországon is van néhány kezdeményezés, bár a legtöbbször nehéz felmérni, hogy úthibáról vagy vezetősávról van-e szó. A metróban is csak néhány követ kellene felszedni, hogy a vakok számára segítő sávot alakítsanak ki – ilyen azonban egyelőre nincsen. Ahogy munkalehetőség sem túl sok. Laci néhány, szintén vak társával együtt elvégzett egy európai uniós asszisztensi végzettséget adó tanfolyamot, ám az a néhány cég, amellyel kapcsolatban álltak a képzés alatt, a vizsga után nem reagáltak a megkeresésekre.

Életkép az Ability Parkban
© Stiller Ákos
Legtöbbször bejáratott útvonalon közlekedek – „vakosan” elmondja valamelyik sorstársa, hogy merre kell menni: leszállsz, 40 lépés jobbra, ott lesz egy kuka, azt jobbról megkerülöd - meséli. Mialatt a metróban fotókat készítünk többen körbe állnak. - Szoktak megjegyzést tenni vagy beszólni? – kérdezem a bizalmatlan közönséget látva. „Manapság már ritkán, de régen előfordult, hogy a gyerekek odakiáltottak: lépcső, miközben persze nem volt, mégis ösztönösen megtorpant az ember” – magyarázza, és elmeséli, hogy egy barátja egyszer egy fedetlen csatornába esett bele, amit elfelejtettek körbekeríteni. Általában azonban neki is az a tapasztalata, hogy az emberek segítőkészek, bár néha a tapasztalatlan lelkesedés okoz gondot. Például, amikor a látó ember nem ajánlja fel könyökét, hanem megragadja a nem látó karját - néha azt, amelyikben a botot tartja - és a padkánál azzal jelzi, fel kell lépni, hogy magasba emeli azt a kezet, amely egy vak embernek a tájékozódását segítené. Átveréssel csak boltban próbálkoztak, és ott is csak kevesen, hiszen többnyire tisztában van azzal, mennyi és milyen pénz van nála – meséli miközben a Combino vezetője igyekszik ránk csukni a villamos ajtaját. - Van, hogy úgy érzed, nagyon szeretnél látni? – szól a közhelyes kérdés. - Igen, néha, de csak néhány percre, hogy megnézhessek magamnak dolgokat, embereket, helyeket, azzal elégedett is lennék – hangzik a válasz, miközben zöldre vált a nem beszélő (értsd nem sípoló) lámpa a főváros egyik legforgalmasabb helyén.

MTI Világ

Indul a fogyatékkal élők európai fóruma

Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő aláírta és támogatja a Fogyatékkal Élők Európai Fórumának kezdeményezését, amely a fogyatékos emberek helyzetének javítását szorgalmazza az Európai Unióban.

MTI Itthon

Régiónkban megháromszorozódott a fogyatékos gyerekek száma

Az UNICEF közelmúltban kiadott jelentése szerint tíz év alatt megháromszorozódott a fogyatékos gyermekek száma Közép- és Kelet-Európában, a FÁK 27 országában, számuk 500 ezerről másfélmillióra emelkedett - közölte Blahó András, az UNICEF Magyar Bizottságának elnöke pénteken Budapesten.

hvg.hu Itthon

Csukd be szemed, tátsd el szád!

Lehet-e a mozgássérült gyorsabb, a siket beszédesebb, a vak tájékozottabb vagy az értelmi fogyatékos okosabb, mint az egészséges? Lehet. Helyzete válogatja. Ilyen helyzetekkel szembesülhetünk az Ability Park „vurstlijában”. Fogyatékokról ésszel, élettelien és nem szánakozva, s közben még jól is érezzük magunkat.

Itthon

Oktatás: a fogyatékosok a leginkább kiszolgáltatottak

A fogyatékkal élő tanulók a köz- és felsőoktatási rendszer legkiszolgáltatottabbjai – derült ki az oktatási jogok biztosa hivatalának múlt évi tevékenységéről szóló kedden nyilvánoságra hozott értékelésből. A hivatal szerint továbbra is probléma, hogy az érintettek nem ismerik az oktatási jogokat.

hvg.hu Tech

Gondolatokkal vezérelt robotkarok fogyatékosoknak

Jesse Sullivan két művégtaggal él, mégis létrára mászik, falat mázol, de remekül elirányítja a fűnyíró gépet is behajlítva könyökét és forgatva alkarját. Sőt ennél finomabb mozgást is képes volt megtanulni: átölelni unokáit.

MTI Karrier

Csak 9-12 százalékos a fogyatékkal élők foglalkoztatása

Ne a foglalkoztatók alkalmazzanak fogyatékkal élő embereket, hanem a fogyatékkal élők vehessenek fel normatív támogatásukból olyan foglalkoztatót, aki rehabilitációjukkal is törődik. Az egyik résztvevő ezt javasolta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek egy fővárosi szabadegyetemi előadáson.