Egyszerre trágár és szemérmes nemzet a miénk, aminek kárvallottjai elsősorban a gyerekek. A technikai részletekkel többé-kevésbé tisztában vannak a tinédzserek, de a védekezéssel és az örömszerzéssel már vannak problémáik. Az ovisok azt kérdik, hogyan lesz a kisbaba, a tizenévesek pedig azt, az anális szextől teherbe lehet-e esni.
| Kérem, rajzolja le! | |
A nemiséggel kapcsolatos szavak többsége az obszcenitás területére tolódott – magyarázza Lux Elvira, aki elmeséli, hogy férfi pácienseinek többsége – iskolázottságtól függetlenül – nem pontosan tudja, hogyan is néz ki a női nemi szerv, és úgy ábrázolja, ahogy annak idején a gimi WC-jének falán láthatta: egy rombusz, középen egy függőleges vonal, és néhány „hervadt szőrszál”.
|
A már említett 1973-as év októberében kormányhatározat született arról, hogy része legyen az oktatásnak a „családi életre nevelés”. A kezdeményezés megbukott, ahogy a 2003-as – egyébként az akkor ifjúsági miniszter Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett - reformtervezet is, amely szerint ingyen óvszert, támogatott fogamzásgátlót kaphattak volna a diákok, a védőnők pedig szervezettebb és felszereltebb tanórákat tarthattak volna. Bár a Nemzeti Alaptanterv rendelkezik egészségtanóráról, lehetne éppen biológia- vagy osztályfőnöki órán is beszélni az emberi szexualitásról, a legtöbb helyen ezt a témát néhány alkalom alatt igyekeznek letudni.
Túlzás lenne a szexuális nevelésnek külön tantárgyat szentelni, egyébként sem lehet mindent az iskolára hárítani, fontos szerepe van benne a szülőnek, a médiának, a közszereplőknek is - mondja Brassói István, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője. Megemlíti, hogy sok helyen vannak lelkes pedagógusok, és az iskolák 7-8 százalékában még pszichológus is. „Ez nem kevés” – teszi hozzá, miközben elismeri, a tárcának nincs módja számonkérni, hogy zajlik-e felvilágosítás egy adott intézményben. Ezt az iskolák többségét fenntartó önkormányzatok tehetnék meg, ha akarnák. Mind az oktatási tárca, mind az Egészségügyi Minisztérium háttérintézménye, az Országos Egészségfejlesztési Intézet támogat civil programokat, az utóbbi monitorozzra is a programokat, tankönyveket és képzéseket. A minisztériumban nem tudták pontosan megmondani, mennyit költenek kifejezetten szexuális nevelésre, az OEFI-nál évente 5-10 millió forintot fordítanak szexuális nevelésre és AIDS-megelőzési célokra.
Német felvilágosító könyv 1976-ból. Táguló értelem |
„Sokan azt hiszik, perverz vagyok, hogy ennyire fontos nekem ez a dolog” – mondja Gyarmati, aki az utóbbi 13 évben végigjárta az illetékes minisztériumokat, intézményeket, támogatást azonban nem kapott. „Túlzásnak tűnhet, én mégis úgy gondolom, a szexuális felvilágosításnak gazdasági hatása is van” – mondja a háziorvosként praktizáló Gyarmati, utalva arra, hogy a kiegyensúlyozott szexuális életet élő férfiak és nők pszichéje jobb, immunrendszere ellenállóbb, munkakedvük és terhelhetőségük jóval nagyobb, az eredmény így kevesebb táppénz és nagyobb termlékenység - sorolja a szakemeber. A szexuális nevelés nem csupán a fizikai érintkezés mikéntjéről szól, fontos elem a morál is, a kapcsolatban való létezés, az érzelmi kötődés – magyarázza Lux Elvira, utalva a társadalom felelősségére. Szerinte „fejétől bűzlik a hal”, azaz a legfontosabb alapértékek hiányában olyan példákat tudnak csak követni a fiatalok, amilyenek a családok széteséséhez vezetnek.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Kigyulladt egy asztalosműhely Pest megyében »
Esős lesz a pünkösd hétfő »
A gyújtogatás sem kizárt a zamárdi tűzvészben »











