Impotencia és abortusz az építészetben

A legtöbb építészeti terv nem valósul meg. S ez persze nem olyan nagy baj. Ahogy a felejtés is karbantartja az elmét, úgy alakítják a várost a meg nem épült házak. Egy ma nyíló kiállításon azért szép számmal látni olyan épületterveket, amelyek alakot öltve jobbá tehetnék az életünket.

Káli Béla kurátor Rajk László tervének makettjével. Rácsodálkozás © Stiller Ákos

Kevés frusztrálóbb mesterség van, mint az építészeké. Az alkotás szenvedése után jöhet az azonnali, indoklás nélküli elutasítás, vagy, ami még rosszabb, a megrendelővel való alkudozás, huzakodás, az elvtelen kompromisszumok vállalása, az önáltatás – mindez csak azért, hogy a mű megszülessen. Kín, és csak ritkán édes kín az ő osztályrészük.

Ezt az „iszonyatot” demonstrálja a ma nyíló Ha!! - Meg nem épült Magyarország című kiállítás a Körzőgyár Galériában. A tárlat rendezői 1945 után keletkezett, majd elvetélt, magvaszakadt, hamvába holt, kimúlt, de mégis megörökítésre érdemes, a legtöbb esetben jelentős építészeti terveket gyűjtöttek össze. A megcélzott időszakból csak egyetlen projekt lóg ki, a budapesti városháza kibővítésének 1939/1940-es tervpályázata, amely azért kaphatott helyet, mert sok tekintetben megelőlegezte az elkövetkező szűk hetven esztendőt: a nagyszabású tervpályázatra készülő gigantikus épületek pénzhiány és rendszerváltások miatt nem épülhettek meg. Abban is „úttörő” volt a pályázat, hogy már a kiíráskor sejteni lehetett a szomorú végkifejletet. Hírlik, a Főváros újabb tenderrel próbálkozik, hogy a Kiskörút felé eső szabad területet beépítse. Meglátjuk, a városrészt sújtó átok tovaszállt-e. Mert hát nem messze van innen a Nemzeti nagylétének temetője, a Gödör, amely még a hazai építészeti botránykövek között is dobogós helyet foglal el. Orbán Viktor kormánya idején Bán Ferenc távlatos tervei a szűk látókörű politika miatt nem valósulhattak meg az Erzsébet téren, hogy épüljön helyette egy másik Nemzeti Színház, amely olyan, amilyen.

A meg nem épült főváros

A Virtuális Budapest sorozatunk korábbi darabjai: 1. Zsidó "temlpom" a Kossuth térnél 2. Toronyóriás és hét vezér a Margit híd közepén 3. Kéjlakok és Walhalla a Gellért-hegyen 4. A metróépítésen a meleg csákányváltás sem segített

A magyar tervpályázatoknak jó, ha harminc százalékából lesz valaha épület – nyilatkozták a szervezőknek neves építészek. Ez azt jelenti, hogy egy-egy építésznek gyakran csak minden tizedik tervét építik meg, s azt is úgy, hogy az „anyja” sem ismer rá. Ezt történt például Virág Csaba Kálvin téri épületeivel is. Az építészek karakterének ez persze ritkán használ, cinikussá vagy paranoiássá válnak, láttunk mindkettőre több példát.

Finta József, Kapy Jenő, ifj. Janáky István, Vadász György, Sugár Péter és Rajk László is megszólal abban a tárlaton látható filmben, amelyben saját balsikereiket elevenítik fel. Közülük az utóbbi extravagáns teveivel eleve kihívja maga ellen a sorsot, s maga lepődik meg a leginkább, ha mégis célhoz ér. Azért megesnek csuda dolgok is. A nyolcvanas évek elején a demokratikus ellenzék egyik meghatározó figurájaként munkahelyén, az Ipartervnél csak trafóállomásokkal foglalkozhatott, s így kapta meg a Györgyi Dénes és Román Ernő által 1931-ben tervezett óbudai épület átalakítását, amelyet persze később elvettek tőle. Hogy aztán 1996-ban már a készülő Aquincumi Múzeum pályázatára dolgozza át a korábbi konstrukcióját, és végül idén Rajk tervei alapján el is készüljön a mű első üteme.

Persze a történetek többségét a tárlaton nem zárja happy end. Káli Bélának, a kiállítás építész kurátorának „kedvenc” története az MTV Szabadság térről való kiköltöztetésének pályázata még 1969-ből. (Ez is aktuális!) Eszerint príma tervek készültek az Arany-hegyre, de a tévé vezetése bizonytalan volt, hogy az új helyen jók lesznek-e majd a stúdiók, ezért arra kérték az építész Virág Csabát, hogy a régi helyen tervezzen az újjal megegyezőt. A IV. stúdióval mindenki maradéktalanul elégedett volt, a tévé meg máig maradt az egykori tőzsdepalotában, mondván, minek menjenek és építkezzenek, ha a régi helyen is lehet dolgozni.

A másik tantörténetet Munteán László – aki a kiállítás másik rendezője – mondta el a hvg.hu-nak. Eszerint a hatvanas–hetvenes évek fordulóján gőzerővel folyt a budapesti sportcsarnok tervezése. A Gulyás Zoltán jegyezte elképzelés szerint az épületet három ponton alátámasztott, egyedülállóan vékony gömbhéj fedte volna. Ezt azonban a döntéshozók megtorpedózták, és a Szovjetunióból importálták egy már felépített csarnok tervét, amelyet aztán itthon is felhúzták, s a keresztségben a Budapest Sportcsarnok nevet kapta, majd 1999-ben leégett.

Nekünk azért továbbra is érmes helyen maradt Nyiri István fogadóépületének szomorú históriája. A Stadion metróállomás kétkupolás ikerházát, bár 85 százalékban kész volt, a hatvanas évek közepén mégis visszabontottak, és randa irodaépületté alakították át.