Impotencia és abortusz az építészetben

2007. október 16., kedd, 06:58 • Utolsó frissítés: 2007. október 21., vasárnap, 10:13

A legtöbb építészeti terv nem valósul meg. S ez persze nem olyan nagy baj. Ahogy a felejtés is karbantartja az elmét, úgy alakítják a várost a meg nem épült házak. Egy ma nyíló kiállításon azért szép számmal látni olyan épületterveket, amelyek alakot öltve jobbá tehetnék az életünket.

Bán Ferenc Nemzeti Színháza. A makett magánya

Egy-egy pályázatra az építészek óriási energiákat mozgósítanak. Aki látott már tervezőt beadási határidő táján, tudja, mi az az élőhalott. Azt képzelnénk, hogy az építőművész már csak kegyeletből vagy hiúságból is dokumentálja szenvedéseit, vagy ha ő nem, hát valamilyen arra felkent szerv. Ehhez képest a Ha rendezőinek nem volt könnyű összegereblyézniük a kiállított anyagot. A munka elején még 41, a szocializmus idején meg nem valósult pályázat bemutatásában gondolkodtak. Ebből aztán négy maradt: a Liszt Ferenc téri buszpályaudvar, a sportcsarnok, a tévészékház és a téli cirkusz elvetélt tervei. Nem a rendezőkön múlott (a fentebb említetteken túl még Ocztos István, Frederique Lemerre is köztük van), nagyon nehéz ugyanis az egykori pályázati anyagokat fellelni, a kisebb részük sok helyre szóródott szét, a nagyobb részüknek pedig nyomuk veszett. Különösen fájó, hogy az egykori nagy állami építészirodák szinte mindegyikének anyaga felszívódott, egyedül talán az Ipartervé van egy helyen, de az sem a legjobb tárolási körülmények között. Mindez persze újonnan és sürgetően felveti azt a krónikus problémát: miért nincsen végre komoly raktárkapacitással és jelentős kiállítótérrel bíró építészeti múzeumunk?

Azért szerencsére vannak „hiú” építészeink, akik mindannyiunk örömére megőrzik saját anyagaikat, s az így dokumentált pályaművek adják a kiállítás törzsanyagát. Éppen ezért kerültek túlsúlyba a rendszerváltást követő épületprojektek. A lemondott ’96-os Expo épületei Finta Józseftől, Janesch Péter Teve utcai Fővárosi Levéltára, Rajk László Budai Várba szánt Biotornya, Bán Ferenc Nemzeti Színháza (jól megfér egy térben Vadász György mindkét helyszínre adaptált terveivel – ó, megszépítő idő!) és Goldberger-háza, Sugár Péter és Karácsony Tamás Lauder-iskolája (amelyet aztán Virág Csaba készíthetett el) vagy a Kapy Jenő irányítása mellett születő tervrajzok a Kopaszi-gátra.

Számos olyan építkezés zajlik ma is Budapesten és az országban, amelyek korrekt tervpályázattal indulnak, hogy aztán valamilyen leegyszerűsített, konzum megoldás váljon valóra. Ezt éltük meg a Millenniumi Városközpontnál, a Kopaszi-gáton, s ez történik a józsefvárosi Corvin–Szigony projekttel is. Persze ezek magánberuházások, amelyeknél a megrendelő diktál. Ám a tapasztalat azt mutatja, a közpénzből megvalósuló építkezéseknél sem jobb a helyzet. Így kíváncsian várjuk, mi lesz a kormányzati negyed projekttel, nem kell-e majd annak is néhány év múlva helyet szorítani a meg nem valósült épületek dobogóján.

De egyelőre maradjuk az eddigi csődöknél. Az Építészet hónapjának részeként összehozott tanulságos tárlat október végéig tekinthető meg a Körzőgyár Molnár utcai épületében. Ahova már csak azért is érdemes minél előbb ellátogatni, mert nem sokára átépítik szállodává.

Zádori Zsolt

« vissza az első oldalra

Kinyomtatom • Elküldöm