A Zsidó Nyári Fesztivál komoly költségvetéssel és igen nagy publicitással dolgozó kulturális eseménysorozat. Most augusztusban már tizenegyedszer rendezik meg Budapesten. Ám ha valaki a hazai zsidó kultúrában zajló új és izgalmas fejleményeket keresné a programlistán, tanácstalanul böngészhet. Sem az új helyek, sem az új trendformálók nincsenek benne a nagy és reprezentatív programban. Őket változatlanul a periférián kell keresni.
„Egy csomóan felhívtak, hogy de jó, hogy fellépünk a fesztiválon és nem tudok-e jegyet szerezni. Nem gondolom, hogy a nevünkkel élt volna vissza bárki is. Arról van szó, hogy a szervezőknek annyira fogalmuk sem volt arról, hogy létezünk, hogy észre se vették a félreérthető kiírást. Ebből leszűrhettem, mennyire érdekli őket a jelenlegi színtér” - meséli egy év elteltével Párniczky András. "De nem csak ez a probléma” - teszi hozzá. „Hanem, hogy erről senkivel nem lehetett érdemben beszélni a fesztivál szervezői közül.”
Alternatívnak, vagy "újhullámosnak” is nevezhető ez az új zsidó kulturális színtér, s Budapesten ma az egyik legizgalmasabb színfoltot jelenti. Olyan helyekhez, szerveződésekhez köthető, mint a Sirály a Király utcában, a Marom nevű szervezet, az általuk idén nyáron Monostorapátiban fillérekből összehozott Sátoros ünnep című összművészeti esemény, az évi 30-50 előadást tartó Budapesti Zsidó Színház, netes orgánumok, mint a pilpul.net, vagy a Judapest.org. A zenében pedig olyan alkotókhoz, mint éppen Párniczky és a Nigun, illetve a tradicionális zenét játszó Di Naye Kapelye-t vezető Bob Cohen.
A Király utcai Sirály - házfoglalás után Szélesebb látószög © http://siraly50.blogspot.com/ |
Mint mondja, a trend Amerikában és Nyugaton már jóval korábban jelentkezett, s megvannak a maga szereplői és mára szupersztárjai is. „Ezek is hiányoznak a hazai kínálatból” – utal a Nyári Fesztiválra, és sorol neveket az Anakronik Electro Orchestrától, az Emmunától a Balkan Beat Boxig (ez utóbbi nemrég a Millenáris fellépője volt), DJ SoCalled-ig, a punkból hasziddá lett Daniel Zamirig.
Ízlésekről persze fölösleges vitatkozni. De itt talán másról van szó: kulturális váltás van készülőben Budapesten is?
A New York-i, magyar felmenőkkel is bíró Bob Cohen, aki 1988 óta él Budapesten, társadalmi hátteret is rajzol hozzá. „A nyolcvanas években tabu volt a zsidó identitás különféle formáiról beszélni. A kultúrában résnyire nyitotta az ajtót a Hegedűs a háztetőn című musical nagyszínházi sikere; de egyben egzotikusnak is láttatta a zsidókat. A kilencvenes évekre pedig ez az 'egzotikus' kultúra igazi jól eladható kultúrcikké vált zenéjével, irodalmával. Ma lassan olyan, mint az operett.”
Hozzáteszi, épp azért hagyta el az általa is alapított és időközben világhírűvé lett – s most a Nyári Fesztiválon főszereplő – Budapest Klezmer Bandet, mert szerinte túlságosan kommersszé vált, s egyre kevesebb köze volt már ahhoz, amiért létrejött valamikor. Cohen azonban a kilencvenes évek végére teszi az új típusú zsidó identitás és kultúra hazai megjelenését is.
„A kivándorló fiatalok egy része visszatelepült Izraelből Magyarországra, ami egy nagyon sajátos folyamat. Sokan telepedtek le újra Budapesten, voltak, akik a VII. kerületben üzletet, kávézót, szórakozóhelyet nyitottak, cégeket alapítottak. És persze jött velük egy új szemlélet, ami találkozott az itt felnőtt új generációkéval. Létrejött egy új közönség, egy új kultúracsináló kör, lettek új találkozási helyek és megfogalmazódtak új identitások.”

Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#22)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#22)
Ketten is távoznak az Egészségügyi Minisztériumtól »
A gyújtogatás sem kizárt a zamárdi tűzvészben »

szerintem a plakát a fiatalság a gyerekek vidámságát a sokszínűséget mutatja be. Ha ezt felnött teszi az infantilis, ha a gyerek akkor vicces
Nekem tetszik az az amerikai gyakorlat, ahol az illető személyiségi jogait is védik hogy nem lehet valakit egyszerűen kövérnek nevezni csak valami más módon pl a szénhidrátfogyasztók élharcosa. Esetleg hogy legyünk kicsit vidámak Mondjuk azt lehet hogy valakinek tetszik ez a plakát engem nem érintett meg Lehet, hogy sokan hallgatják szívesen a cigányzenét, a klezmert nekem a hallásom sem a legjobb és én inkább a falrengető metálzene hive vagyok (ja a hallásom azért ilyen gyenge már mert állandóan a fülemen lóg a magnó és a metál üvölt bene, ha megsüketülök beperelem a Nagy Ferót)
Szóval csak arra akartam utani, ha valaki véleménye nem egyszerűen provokáció, akkor nem kellene ócsárolni a magyar kultura egyik részét SEM
Ja és miért nem azt mondja ön, hogy nem megy pl izraelbe, mert csak oda utazik ahova országuton el tud jutni, mert fél a repülön, miért kell rögtön átcsapni az ország iránti utálatba???
csak?