Az MDF elnöke egy januári, a pártfinanszírozásokkal kapcsolatos sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a két nagy párt pénzügyi ügyeskedéseinek bizonyítéka egyebek mellett az is, hogy egy gazdasági magazin szerint az MSZP és a Fidesz pártpénztárnoka Magyarország tíz legbefolyásosabb embere között szerepel.
Simicska Lajos ezután magánvádas büntetőeljárást indított a politikus ellen, amiért a pártelnök azt állította, hogy a Fidesz pénzügyi ügyeskedései mögött ő áll, de az Országgyűlés nem függesztette fel Dávid Iboly mentelmi jogát. Ezzel párhuzamosan az APEH volt vezetője személyiségi jogi pert is indított a pártelnök ellen, ebben született elsőfokú döntés csütörtökön a Fővárosi Bíróságon.
Futó ismertetése szerint a bíróság megállapította a jogsértést, és kimondta: Dávid Ibolya hamisan állította, hogy Simicska Lajos a Fidesz pártpénztárnoka lenne, és ezáltal szabálytalan tranzakciókat végzett volna a párt pénzügyeivel kapcsolatban és a kampányfinanszírozások során.
A határozat nem jogerős, ellene az MDF elnöke fellebbezhet.