2008. november 10., hétfő, 12:01
• Utolsó frissítés: 2008. november 11., kedd, 10:12
Szerző: hvg.hu
A pedagógusok egy részének eszébe sem jut, hogy a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai kudarcaiért a gyerekek családján kívül más, netán maga az iskola és a tanár is felelős lehet. Mindez abból a hatásvizsgálatból derül ki, amelyet integrációs programokban részt vevő tanárok körében végeztek.
Talán éppen a pedagógusok eszköztelensége miatt érzi úgy a választ adó tanárok közel négyötöde, hogy a szocializációs hátrányokat nemigen képes kompenzálni az iskola. Ennek megfelelően – mint az a PISA-felmérésekből következik – a közoktatásnak a hátrányokat nem is sikerül leküzdenie, sem a roma, sem a nem roma tanulók esetében. A tréningeket megelőzően a válaszadó pedagógusok 69 százaléka nem is látott esélyt arra, hogy megvalósuljanak az integrációs célkitűzések, s elsősorban azok vélekedtek így, akik az etnikai elkülönítést rendben lévőnek találják. Arányuk csekély mértékben ugyan, de csökkent a tréningek után (69-ről 61 százalékra). És bár az etnikai alapú szegregációt a hatvanórás tréningek után sem tartotta a többség jó ötletnek, a képességek szerinti különválasztást a többség az integrációt célzó kurzusok után sem ellenezte.
Túlzás volna azt állítani, hogy ez az előítéletes attitűd meglepte volna a szakembereket. „Az uniós forrásokból finanszírozott program eleve azért volt indokolt, mert minden korábbi felmérés szerint a pedagógusainkból hiányoznak a hátrányos helyzetűek nevelésével, képzésével kapcsolatos kompetenciák, mégpedig azért, mert a főiskolán nem tanulnak ilyesmit” – mondja Fehérvári Anikó. Nem tanulták meg, hogy a roma tanulókkal s családjukkal miként kell bánni, hogyan kezelhetők a konfliktusok, vagy milyen az, amikor egy osztály fele cigány gyerekekből áll. Feltehetően a tanári kar mint „nyersanyag” is egyre gyöngébb képességű, legalábbis a tanárképző főiskolák felvételi küszöbe rendkívül alacsony. Ráadásul – mint a kutatás alátámasztja – a súlyosabb helyzetben lévő kistelepülési iskolákban fordul elő gyakrabban, hogy a tanárok nem is olyan tárgyat tanítanak, amelyből képzettséget szereztek.
A közalkalmazott "nevelők" egy része tehát masszív előítéletekkel bír, miközben a kistelepülési tanárhiány továbbra is pályán tartja őket. Nehéz ennek örülni, bár tény, ők legalább továbbra is tanítanak. (A kutatás azt nem vizsgálta, hogy a pedagógusok munkájára rányomják-e bélyegüket az előítéletek, azt legfeljebb elképzelni tudjuk.) Fehérvári Anikó szerint két dolog vezethet javuláshoz: hogy a kutatásban vizsgálthoz hasonló képzések folyamatosan segítenek majd a pedagógusok egy-egy csoportját meggyőzni, illetve hogy az előítéleteikben hajthatatlan tanárok mindeközben lassan lecserélődnek azokra, akik már – a bolognai folyamat révén felértékelődött – egyetemi képzéseken tanulják a fent tárgyalt készségeket. De ennek eredményességéhez a közeg, vagyis is a többségi társadalom szemléletváltása szükséges. "A tanárok nem térnek el a többségtől, csak annyira előítéletesek, mint mások, sőt örüljünk, hogy ők egy kicsit talán kevésbé" – summázza kutatásuk eredményét Fehérvári.
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
Megosztom
