A román állampolgárságú nőt a csengeri határőrizeti kirendeltség járőrei egy rutinszerű, mélységi ellenőrzésen igazoltatták vasárnap délután, s megállapították, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A rendőrök sebeket vettek észre a nőn, s megkérdezték azok eredetét, mire az volt a román állampolgár válasza, hogy "leprás". A rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba vitték a nőt.
Az internetes lap közlése szerint a magyarul beszélő román állampolgárt a fehérgyarmati kórházban látták el, majd hétfőn a budapesti Szent László kórházba szállították, ahol speciális szakambulancián vizsgálják állításának igazságtartalmát. A fővárosi kórházban egyelőre nem tudtak felvilágosítást adni az eset kapcsán az MTI-nek.
Leprásnak mondta magát egy nő Csengersimán
Leprásnak mondta magát egy igazoltatott román állampolgár Csengersimán, s a rendőrök mentőt hívtak hozzá - erősítette meg a Szabolcs Online internetes újság hétfői értesülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mérgeskígyókkal, méregdrága közlekedéssel és vízumparával fordul rá Amerika a foci-vb-re
4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Megszavazták a devizahiteles perek és kilakoltatások felfüggesztését
Megszavazták saját fizetésük csökkentését a Tisza javaslatára a képviselők, méghozzá egyhangúlag
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
Szédületes, mennyire odavannak Szoboszlaiért a Liverpool-szurkolók
Fábry Sándor otthagyhatja a köztévét
Megvan, hogy hová vezet Orbán Viktor első hivatalos, nem miniszterelnöki külföldi útja
Kirúgták egy MÁV-cégtől az Orbán Viktor országjárásán feltűnt feketeruhások egyikét
Hegedűs Zsolt bejelentette, hogy ki lesz a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház új vezetője
Egy hangfelvétel szerint Radnai Márk bizalmasa a Mi Hazánk egyik politikusától próbált terhelő információt szerezni Tóth Péterről
Tucatnyi hamis útlevél sem volt elég, hogy megússza a börtönt a Moldova bankrendszerét kifosztó oligarcha
Pócs János teljes dinnyetermését felajánlotta Magyar Péter kormányának, ha bebizonyítják, hogy vendégmunkásokat alkalmaz
A bolti ár háromszorosáért vett Balásy Gyula cégeitől játékmotorokat Hankó Balázs minisztériuma
Levélben kért segítséget Hegedűs Zsolttól Sátoraljaújhely fideszes polgármestere
Jobb lesz a gyerek élete, ha eltiltják a közösségi médiától?
A szülők támogatása is fontos lenne.