Közel fél éven át tartó tüntetéshullám zúdult a fővárosra száz évvel ezelőtt. A csúcspontot jelentő "vasbotos" demonstráció kulcsszereplője a szociáldemokrata Peyer Károly volt.

Halálszaga volt a városnak. A körúton rendőrök cirkáltak, az üzletesek lehúzták a redőnyöket", aztán "sikoltások és ordítozás, csörömpöltek az ablakok" - idézte fel Kassák Lajos Egy ember élete című önéletrajzában az 1908. október 8-ai csütörtök esti drámai hangulatot. A másnapi Budapesti Hírlap pedig hüledezve számolt be arról, hogyan telepedett rá "az utcákra az anarkia ijesztő réme", amikor este tíz körül az Oktogonnál összecsaptak a rendőrök körülbelül hatszáz, a választójogért tüntető, botokkal és revolverekkel felfegyverkezett, lövöldöző munkással. A tudósítás különösen fájónak találta, hogy a tüntetők és a rendőrök között "ott sétált az Andrássy út minden rendes esti látogatója (...) igen sok uri aszszony gyerekestül", akik "sikongva és jajveszékelve menekültek".

A körülbelül tíz percig tartó oktogoni lövöldözést követően a mellékutcákba és a körútra húzódó tüntetők és a rendőrök között tovább folyt a csetepaté. "A Nyugati előtt egy egész sereg tüntetőt bekerítettek. Megindult értük a harc, verekedtünk, mint a háborúban, s végre alig is fogtak el közülünk párat. De sokan szánalmasan lerongyolódtak és megsebesültek" - emlékszik vissza Kassák. Feltehetően mindkét oldalról inkább csak a levegőbe lőttek, így mindössze egy-egy könnyebb lőtt sebesülés keletkezett, és csak további három embert ért úgy a kardlap, hogy a lovas kocsival kiérkező doktoroknak kellett ellátni őket. Igaz, a "rendőri őrjöngésről" beszámoló Népszava további több tucat hazavánszorgó sérültről tudott.

Az utcai erőszak akkora riadalmat keltett, hogy már másnap rendeletileg engedélyhez kötötték a fegyverviselést, és napokig folytak a letartóztatások. Veréssel, kínzással és házkutatásokkal próbálták kideríteni, honnan került a tüntetők kezébe a sok egyforma bot és pisztoly. 12-én aztán - egy 15 éves tanonc, Orbán István vallomása alapján - lefogták Peyer Károlyt, a gépgyári munkások szakszervezeti vezetőjét. A vádirat szerint Orbán látta Peyert, amint másokkal együtt "kocsin több nagy nehéz, hosszúkás csomagot hozott, és mialatt a munkások a csomagokban volt mintegy száz vasbotot Peyer felhívására szétkapták, Peyer nyomatékosan felhívta őket arra, hogy azokat majd a rendőrök ellen használják". Később ehhez Posch Ferenc vasgyári munkás hozzátette, hogy őt Peyer "rá akarta venni arra, hogy forgópisztolyokat vásároljon, majd »csibészeket« felfogadjon, hogy azok a vásárlandó pisztolyokat tüntetés közben a rendőrök ellen használják".

Furcsának tűnhet Peyer Károly radikális szerepe azoknak, akiknek az elhíresült 1921-es Bethlen-Peyer-paktum jut róla eszükbe, amelyben a szociáldemokraták jelentős szervezkedési önkorlátozást ígértek, cserébe a párt zavartalanul működhetett, mintegy 27 ezer tagját pedig szabadon engedték. Az aláírót utóbb a kommunista propaganda "munkásárulóként", "megalkuvóként" aposztrofálta. A pályáját géplakatosként kezdő, majd 1906-tól függetlenített szakszervezeti vezetőként tevékenykedő városlődi Peyertől azonban az őt ismerők szerint egyáltalán nem állt távol a harciasság. "Okos ember volt", írta róla Kassák, és bár "nem tetszett a hideg kimértsége (...), mozgékony és elég bátor, aki mindenáron keresztülhajtja az akaratát". A vasbotos tüntetés után "már parancsoló úr volt közöttünk, és élt is hatalmával".

A botok kiosztásának egyébként politikai előzményei voltak. Évek óta ígérgették már az általános választójog bevezetését, és az 1906-ban kormányra lépett pártkoalíció meg is fogadta, hogy beterjeszt erről egy törvényjavaslatot. A végül kidolgozott tervezet meg is adta volna minden írni tudó férfinak a szavazás lehetőségét - csakhogy nem egyenlő mértékben. Míg 12 iskolázatlan és keveset kereső munkás egyetlen közös (úgynevezett közvetett) szavazaton kényszerült volna "osztozkodni", addig egy érettségizett vagy vagyonos ember voksa hármat ért volna a továbbra is nyílt szavazáson. A tervezet hamar kiszivárgott, és már 1908 januárjától országszerte rendszeresek voltak a tiltakozások a "szószegés" ellen, amikor pedig ősszel a kormány és a szociáldemokrata vezetők közti tárgyalások végképp megrekedtek, a protestálások felerősödtek.

Fordulópont (Oldaltörés)

A fordulópont szeptember 16-a volt, amikor számos, vendéglőkben tartott, engedélyezett gyűlés után - mint az Pető Sándor demokrata párti képviselő egy héttel későbbi képviselőházi interpellációjából kiderül - a munkások egy százfős csoportja, immáron engedély nélkül, az utcán tiltakozott tovább a "plurális jograblás" ellen. Ekkor nyolcvan rendőr figyelmeztetés nélkül hátba támadta őket, és "mindenkit, tekintet nélkül arra, hogy tagja volt-e a tüntető csoportnak, vagy sem, férfiakat, nőket, gyermekeket különbség nélkül ütöttek-vertek, s a ki ellenállni, tiltakozni mert, bekísérték". Interpellációjában Pető kikelt az ellen is, hogy "a rendőrök a számukat levetették, és ezáltal a felismerést elkerülve erőszakos eljárásukért az egyéni felelősséget magukról elhárítani iparkodtak". Majd figyelmeztette a zúgolódó kormánypárti képviselőket, hogy biztathatják ugyan "a rendőrséget, hogy máskor is hasonló módon járjon el, de hát a botnak két vége van".

Ez a jóslat igazolódott be október 4-én vasárnap, amikor a Városliget déli sarkánál lévő úgynevezett Aréna színházépület elé szerveztek újabb, szabadtéri választójogi tüntetést. Aznap reggel a Népszava a Földrengés előtt című - később a szerző által kötetbe fel nem vett - Ady Endre-verssel lelkesítette az olvasókat, hogy "amink van, vigyük az utcára ki", vagyis "kemény öklünket... forró varas szánk bosszúlihegését. / Karddal, korbáccsal, ónnal, lópatával / Ha jönnek, álljunk, most végre megálljunk." Valóban, ezúttal a rendőrök megjelenésekor a munkások már revolverekkel lőttek a levegőbe, amivel a két nappal későbbi Népszava szerint a munkásság azt üzente a csendőrfőnöknek, hogy "tartsa pórázon a vérebeit".

A véráldozatot nem követelő lövöldözés azonban a budapesti rendőrfőkapitányt más következtetésre ragadtatta: a 8-ára meghirdetett összesen 21 újabb vendéglői gyűlésből húsznak az engedélyét megtagadta, miután a szervezők nem ígérték meg, hogy azok végeztével a tömeg békésen eloszlik. A munkásvezetők ekkor kezdték módszeresen felfegyverezni a leendő tüntetőket. Egy boltos későbbi elmondása szerint 6-ától 8-áig "naponként más-más három vasmunkás formájú ember 20-22 forgópisztolyt rendelt nála". Az esti tüntető tiltakozáshoz aztán az összes betiltott gyűlés közönsége csatlakozott, így az a nagyobb csoport is, melyet a Tisza Kálmán (ma: Köztársaság) téren korábban feloszlattak a rendőrök, de résztvevői szétszóródva eljutottak a Városligeten át az Oktogon melletti "csatába".

Peyer november 30-ától szabadlábon védekezhetett, egy évvel későbbi bírósági tárgyalásán pedig felmentették, noha a vádirat szerint a mentőtanúk többnyire "aggályosak, mert presszió alatt állott elv- és szaktársai Peyernek". A másfél hónapos börtön mit sem változtatott a munkásvezér elszántságán, pár év múlva ezért is bízták rá a párt vezetői a bányászok illegális megszervezését. Később hasonló elszántsággal fordult a kommunisták, vagyis azon értelmiségi "kávéházi politikusok" ellen, akik szerinte "egész életükben szalmaszálon át szívták a cukrosvizet", és diktatúrát szomjazó fanatizmusukkal csak ártanak a munkások "fokról fokra, minden megrázkódtatás nélkül", demokratikus úton megvalósítható ügyének.

Az 1908 őszén heti rendszerességgel ismétlődő tüntetésfolyam során a szocialisták november 10-én közös nagygyűlést tartottak a polgári politikusokkal, melyen felszólalt a polgári demokrata párt vezetője, Vázsonyi Vilmos és a radikális Jászi Oszkár is. Addigra már megjelent a Kozákuralom Budapesten című Népszava-füzet is az októberi rendőri túlkapásokról. A mozgalom intenzitása azonban folyamatosan csökkent, mígnem 1909 tavaszára kifulladt, amiben a rendőri szigor mellett elsősorban az játszott szerepet, hogy a kormány decemberben ejtette a tüntetéseket kiváltó választójogi javaslatot. Így érvényben maradt a régi, amely az elvetett javaslatnál is korszerűtlenebb volt - de mint megszokott és közmegegyezésesen túlhaladott, nem ingerelt tiltakozásra.

LŐRINC LÁSZLÓ

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!