Tüdőrák, vastagbélrák és emlőrák - ezekre van a legnagyobb esélye egy magyarnak. A nagy esély pedig nem kis túlzás: rákos megbetegedések tekintetében elsők vagyunk a világon. Miért nem járunk szűrésekre? És miért nem járnak a politikusaink? Bodoky György professzorral, a Szent László Kórház onkológiai osztályának főorvosával beszélgettünk régiós hátrányról, elégtelen PR-ról és alternatív kezelésekről.

© Stiller Ákos
hvg.hu: Miért kellett létrehozni egy Dél- és Kelet-Európa onkológusait tömörítő társaságot, a SEEROG-ot? Ennyire rossz itt a helyzet?

Bodoky György: A magyar férfiak egy évnyi, a nők négy hónapnyi veszteséget „köszönhetnek” a ráknak, ha a halálozási mutatókat nézzük. Ez a régió két alapvető dologban különbözik Nyugat-Európától: az egyik a rák előfordulásának gyakorisága, a másik a terápiás lehetőségek hozzáférhetősége, amelyet nyilván az adott országok gazdasági helyzete határoz meg. Az onkológiai ellátás ugyanis nagyon drága, így mindenki nem juthat hozzá a legkorszerűbb kezelésekhez. Szeretnénk a rendelkezésre álló adatbázisok feldolgozásával feltárni a kiugró gyakoriság okait, kideríteni azt, miért ismerjük fel később a betegségeket. A lakosság egészségtudatosságának formálása is meghatározó a diagnózis korai felismerése, a betegségek megelőzése szempontjából.

SEEROG
Tavaly októberben alapították a Dél- és Kelet-Európai Kutató Onkológusok Csoportját (SEEROG) azért, hogy a térség speciális helyzetére válaszokat, megoldásokat találjanak. A stigmák, az előítéletek, a tájékozatlanság, a betegség késői felismerése, a terápiákhoz és a megelőző eszközökhöz való hozzáférés egyenlőtlenségei miatt a rákos megbetegedések száma ebben a régióban jóval meghaladja az európai uniós átlagot. A résztvevő 11 ország orvosai adatokat gyűjtenek a betegség előfordulásáról és nyilvántartásáról, tendenciáiról és változásának üteméről, a gyógyszerpiaci szabályozásokról, a támogatási politikákról, az ellátás szerkezetéről, a dolgozók és a páciensek képzéséeől, az internet szerepéről. A SEEROG egyes adatai szerint Magyarországon, Horvátországban, valamint Lengyelországban a legrosszabb a helyzet: 100 ezer főre vetítve a magyarok mintegy 680, a horvátok 470, míg a lengyelek 320 embert veszítenek el évente.
hvg.hu: A SEEROG-ban résztvevő, hasonló helyzetben lévő országokról mit lehet tudni, miben jobbak vagy rosszabbak, mint mi?

B. Gy.: Csak impresszióim vannak. Horvátországban például szabadabb a gyógyszerhozzáférés, mint nálunk. A szlovákok eufórikusak, hogy nekik milyen pozitív irányba változtak a lehetőségeik, az elmúlt két évben egyre jobb lett a finanszírozásuk. Oroszországban elképesztő különbségek vannak: Moszkva és Szentpétervár egyes kórházaiban nyugat-európai színvonalon gyógyítanak, de az ország más régióiban középkori viszonyok uralkodnak. Törökországban is hasonló a helyzet: Isztambul és Ankara mellett mintha nem is létezne a keleti régió. Romániában lényegesen szűkebb kapacitások, mint nálunk. A lengyelek pedig sokban hasonlítanak hozzánk.

hvg.hu: És mi hol áll hazánk a rákos megbetegedések tekintetében?

B. Gy.: Magyarország férfi és női rákhalálozásban egyaránt első a világon. A tüdőrák a leggyakoribb, ezt a férfiaknál vastagbélrák, a nőknél az emlőrák követi. 1960-as években még a huszonvalahányadik helyen álltunk, onnan „küzdöttük föl” magunkat. Az adatnyilvántartásunk, az országos rákregiszter ezer sebből vérzik, az azonban kiderül belőle, hogy nálunk más országokhoz mérve extrém magas a rák előfordulási gyakorisága. Arra azonban már nem ad választ, hogy az adott terápiák alkalmazása mennyire eredményes. A hiányos adatbázisnak több oka is van. A leterhelt osztályos orvosnak két helyre kellene mindent lejelentenie kódok formájában, amihez fáradt és elfoglalt. A kódolást az is torzítja, hogy az intézmény finanszírozása függ a kódolt terápiától, így az is előfordulhat hogy csak a legrentábilisabb adatokat továbbítják. Ráadásul a regiszter több fontos dologra rá sem kérdez. A csehek adatbázisa évtizedekkel előttünk jár, abból az is kiderül, hogy egy-egy ráktípusnál milyenek a túlélés esélyei. Mi az ötéves túlélést legfeljebb saccolni tudjuk.

hvg.hu: Egy magyar és nyugat-európai beteg nagyon különböző terápiákhoz férhet hozzá?

B. Gy.: Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy az OEP nem próbál komoly erőfeszítéseket tenni, hogy a rákbetegek a legkorszerűbb gyógymódokhoz hozzájussanak. Ennek ellenére azonban sok gyógyszer késleltetve kerül hozzánk, amelynek nyilván gazdasági okai vannak. Ma Magyarországon van számtalan olyan terápiás protokoll, ami nem elérhető, de az is igaz, hogy Nagy-Britanniában például sok olyan terápia nem finanszírozott, ami nálunk igen. Bizonyos országokban nagyobb a hozzáférés lehetősége, míg másutt - mint például nálunk – szigorúbb, szűkebb a rendszer. Azért van mozgástér.

hvg.hu: Például?

B. Gy.: Az off-label kezelésekkel. Az onkológia nagyon gyorsan fejlődik, szinte havonta jönnek ki új gyógyszerek, amelyeknek a regisztrációja azonban akár egy évig is eltarthat. Egy jóérzésű orvos ezt az időszakot nem tudja, nem akarja kivárni, hiszen egy korszerűbb készítmény meghosszabbíthatja a betege életét. Ha azonban az egészségbiztosító ezt nem fedezi, akkor nem lehet mit tenni, márpedig a regisztráció előtt eddig nem volt erre mód. Ma már azonban Magyarországon is van arra lehetőség, hogy kérvényezze az orvos egy-egy beteg esetében, a támogatást, ezt nevezzük off-label kezelésnek.

hvg.hu: Az elbukott egészségügyi reform kapcsán sokat emlegetett, mindenkit megillető egyenlő hozzáférés jól cseng, de megvalósul ez a gyakorlatban?

B. Gy.: Az onkológiában nincs teljesítményvolumen korlát, mondják, de ez nem teljesen így van, hiszen a kórháznak meg van, s ha a teljes volument az onkológia viszi el, akkor más területektől vesz el. Ez nem szül jó vért, ráadásul a korszerű onkológiai ellátás a különböző szakmák szoros együttműködését igényli. Észnél kell lenni. Én egy nagy intézményben dolgozom, szerencsés helyzetben, mert bár megvan, hogy mennyit költhetek, de ezt minden hónapban túllépjük, mégsem volt belőle baj. Mi nem anyagi korlátok alapján döntünk, de van olyan hely az országban, ahol ez is közrejátszhat.

hvg.hu: Mi a leggyorsabban abszolválható lépés, ha a ráklista éléről le akarunk kerülni?

B. Gy.: A legnagyobb eredmény a szűréstől várható. Égető szükség van arra, hogy a diagnózist még korai stádiumban ismerjük fel. Fontosak persze a korszerű terápiák, de a legfontosabb mégis az, hogy időben felismerjük a betegséget. Számtalan olyan betegség van, amelynél egy megfelelő szűrőprogrammal drámain csökkenthető lenne a halálozás, akár néhány év alatt. Ilyen az emlődaganat, a nőgyógyászati és a vastagbélrák. Minden eszközt be kellene vetni ennek érdekében. A médiának például naponta kellene a vastagbélszűrésről érkező Győzikét és más celebeket megszólaltatni, vagy Gyurcsányt és Orbánt elküldeni egy-egy szűrőprogramra. Nem szabadna ezt a régi gátlásos, témától ódzkodó attitűdöt megtartani. A behívós rendszer nem túl hatékony, új világot élünk: a PR és a reklám segíthet aktivizálni az embereket.

hvg.hu: A szűrőprogramok mindig nagy csinnadrattával indulnak, aztán csendben elhalnak.

B. Gy.: Az emlődaganatos programra ez nem igaz, a téma népszerű, jól kommunikálható. A második leggyakoribb daganatos halálok, a vastagbélrák viszont már sokkal nehezebben eladható, és sajnos a szűrése hazánkban még meg sem kezdődött. Szerintem esetleg bónuszt lehetne építeni a rendszerbe, például úgy, ha az egészségbiztosítási járulékot mondjuk 2 százalékkal mérsékelnénk azok számára, akik részt vesznek a szűrésen. Ez megtérülne, sokkal olcsóbb lenne a társadalomnak. Mondok egy példát: évente kilencezer ember betegszik meg vastagbélrákban, s ötezer meghal. Egy sikeres szűrőprogrammal, amely a vastagbéltükrözés lenne, 80 százalékkal lehetne csökkenteni a halálozást, ami hozzávetőleg 4 ezer ember életét menthetné meg évente. Nyugat-Európában nem halnak meg nőgyógyászati daganatban, míg náluk évente 500 nő, míg szűrésre 4-6 százalékuk jár csupán.

Útépítés helyett rákgyógyítást? (Oldaltörés)

hvg.hu: A gyógyszergyártók lobbierejét ismerjük. Az önöké hogy áll?

B. Gy.: A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szervezésében szakmai fórumokat, konferenciákat szervezünk. 2007-ben például Az emberi élet értéke címmel tartottunk egy rendezvényt, ahol közgazdász, filozófus, OEP-főigazgató, társadalompolitikus, orvos próbált valamilyen választ adni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. A beszélgetések konklúziója az volt: korlátot kell szabni a kiadásoknak egy országban. Ennek azonban 3 lépcsőfoka van. Az egyik az orvos, aki ebben az önkorlátozásban nem vállalhat szerepet. A legtöbb, amit tehet, hogy elmondja: egy adott terápiával a beteg jobban jár. Következő szereplőként belép az egészségpolitikus, aki valamilyen szempontok alapján sorrendiséget állít fel, vagy regulációs mechanizmusokat határoz meg. Őt pedig a döntéshozó politikus követi, s az ő felelőssége, hogy a társadalom, a nyilvánosság előtt prioritásokat állítson fel. A konferencián például elhangzott, hogy egy kilométer autópálya árából hány emlődaganatost lehet meggyógyítani. Ez nyilván demagógia, és nem gondolom, hogy például Nyíregyházára nem kell autópálya, de azt akarom, hogy tudják az emberek: ma Magyarországon évente csak 15 km autópálya építési költségét fordítjuk a többszázezer daganatos honfitársunk gyógyítására. Míg az útépítés történhet később a gyógyítás sajnos utólag nem lehetséges.

© Stiller Ákos
hvg.hu: A sokkoláson túl mire elég az ilyen összehasonlítás?

B. Gy.: Az ilyen adatok arra jók, hogy az emberek elgondolkodjanak és eldöntsék, számukra mi a fontossági sorrend. Ha ez megvan, akkor pedig érvényesítsék akaratukat azzal, hogy olyan politikust választanak, amely az ő elképzeléseiket képviseli. Egy magára valamit is adó tudományos társaság nagyon sokat tehet a közönség felvilágosításáért, mi (a Magyar Klinikai Onkológusok Társasága – a szerk.) például rakgyogyitas.hu cimmel honlapot is működtetünk, hogy többet tudjon a magyar ember arról, mi a rák, mit lehet tenni ellene, és harcoljon ezért a maga szintjén, például a választások alkalmával.

hvg.hu: A lakosság nyomásgyakorlásán túl mivel lehet hatni a politikusokra?

B. Gy.: Semmivel. A büdzsé erősebb, mint az én hatni akarásom. Pedig a politikusnak biztosan nincs olyan választója, aki valamilyen módon ne kerülne kapcsolatba a daganatos megbetegedéssel. Hetvenezer új megbetegedés van évente, s legalább 350 ezren élnek daganatos betegséggel. Egy átlag magyar szavazó környezetében kell, hogy legyen rákos ember. Tény, hogy népbetegséggé vált a rák.

hvg.hu: Mondják, ha valamelyik képviselő kerekesszékbe kerülne, vélhetően megoldódna az akadálymentesítés kérdése. Bár kegyetlen a feltevés, de volt rá példa, hogy valakin emiatt látott változást?

B. Gy.: A személyes élmény mindenkit megüt, ilyenkor sokkal alázatosabbá válnak az emberek adott kérdésekkel kapcsolatban. De ez persze nem csak a politikusokra igaz.

hvg.hu: Az onkológusok többsége nem támogatja az alternatív gyógymódokat, miközben a klinikai orvoslás és a természetgyógyászat „összedolgozását” sokan indokoltnak tartanák.

B. Gy.: Az a tapasztalatom, hogy nincs olyan daganatos beteg, aki ne fordulna valamilyen alternatív terápiás lehetőséghez. Azt nagy hibának tartanám, ha a betegeim letagadnák, hogy milyen egyéb alternatív kezelésekkel próbálkoznak. És nyilván ezt tennék, ha azt sugallanám, hogy elzárkózom. Ugyanakkor nagyon szűk mozgásteret hagyok ezeknek a dolgoknak. Egy szempontom van: bizonyított-e a hatása ezeknek a készítményeknek. Az onkológiai gyógyszerek nagyon szigorú procedúrán haladnak keresztül, amíg eljutnak az alkalmazásig, ez akár tíz év is lehet. Ez nagyon hosszú és nagyon költséges folyamat, amelyen a legtöbb alternatívnak mondott készítmény nem megy végig. Nekünk nincs alapvetően azzal bajunk, hogy egy készítmény a skolasztikus medicina falait lerombolja, de tudnunk kell, hogy milyen a hatása.

Kovács Andrea