„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kéthónapos eltiltást kapott Tóth András, a Vasas védője a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától, mert a Vecsés elleni felkészülési mérkőzésen szándékosan arcon fejelte ellenfelét, Lukács Bálintot, aki orrcsonttörést szenvedett
Az MLSZ honlapja szerint az angyalföldiek kapitányát visszaesőként kezelték, büntetése április 30-ig tart. A testület Domonyai Lászlót, az MTK klubigazgatóját egy hónapra eltiltotta minden jellegű mérkőzésre vonatkozóan a sportszakmai tevékenységtől. A sportvezetőt azért vonták felelősségre, mert az U20-as válogatott Olaszország elleni Alpok-Adria kupameccsére készülő keretébe a meghívó kézhezvétele után sérülésre hivatkozva a klub nem engedte el Pintér Ádámot, az együttes középpályását. A játékos a közös felkészülés kezdetét megelőző napon (február 7-én) azonban szerepelt a Budaörs elleni Ligakupa-mérkőzésen.
A testület a büntetés végrehajtása 2009. május 31-ig felfüggesztette, a labdarúgó ellen pedig megszüntette az eljárást.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.