Mi legyen a volt titkosszolgálati iratokkal? címmel rendezett a minap kerekasztal-beszélgetést a Beszélő. Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, a Kenedi-bizottság tagja egy hullámhosszon volt Gulyás József szabaddemokrata képviselővel, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjával. Mindketten vitatkoztak Tóth Károllyal, a bizottság szocialista alelnökével, aki szerint a rendszerváltás óta a titkosszolgálatok törvényesen működtek.
Varga László © Szegő Péter |
Általános derültséget váltott ki Varga története egy főrabbi megfigyeléséről a hetvenes évek elején. A nyomozás megállapította, hogy "a főrabbi zsidó" és "föltehetően vallásos". Ebből a titkosszolgálat arra következtetett, hogy a főrabbi cionista, tehát a Moszad embere. Ezért vele nem a III/III-as csoportfőnökség, azaz a belső elhárítás, hanem a III/II-es, azaz a kémelhárítás foglalkozott, míg a keresztény papokkal és lelkészekkel a III/III-as. Mindennek következtében a megfigyelt papok és lelkészek megismerhetik a róluk készült anyagokat, míg a főrabbi nem.
A hvg.hu azt kérdezte a vita részvevőitől, miért van Magyarország a múltföldolgozásban jóval Németország, Csehország és Szlovákia mögött. Tóth visszautasította a kérdésben foglalt állítást, Varga László viszont egyetértett, hozzátéve, hogy valamennyire Lengyelország is többet tett a múlt megismerése és földolgozása ügyében, sőt: Magyarországnál előbb jár Románia, Bulgária és Macedónia is. Gulyás is egyetértett Vargával: a titkosszolgálati iratok megismerése mindenféle tekintetben messze hátrább tart Magyarországon a többi kelet-közép-európai államhoz képest. Szerinte a titkosszolgálatokat depolitizálni kellene és törvényben biztosítani a Nemzetbiztonsági Bizottság kontrollját a titkosszolgálatok fölött.
Szegő Péter


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)












Akik e bizottság tagjai, többségükben van takargatni valójuk. Egyébként meg a titkosszolgálatok vezetői sohasem fogják lebuktatni a régi pajtásaikat. "Az igazság odaát van " Földi halandó, átlagember sosem fogja megtudni, mi van a kulisszák megett !<br>