Kicsit talán szerencsétlenül sült el Szabó Máté ombudsman fellépése, amikor sajtóban megjelent hírek alapján indított vizsgálatot a börtönökön belüli erőszak témájában. A kaposvári börtönben történt halálesetről ugyanis kiderült, a rab már sérülésekkel került a büntetésvégrehajtási (bv) intézetbe, s az ügyet a katonai ügyészség egy hónapja vizsgálja. A börtönökben ezzel együtt nem ismeretlen a hatósági erőszak.
|
|
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté a híradásokban megjelent információk alapján kérte az ügyészséget egy haláleset kivizsgálására: nemrég a kaposvári börtönben rejtélyes körülmények között hunyt el egy rab, nem sokkal azután, hogy a bv-intézetbe bekerült. Az esetről először múlt hét kedden annyi jelent meg a Somogy megyei hírportálon, hogy a férfit életveszélyes sérülésekkel vitték be a kórházba, ahol kómába esett, majd meghalt. A sonline.hu szerint a férfi testén bántalmazásra utaló nyomok voltak.
A történet nyilvánosságra kerülése után az ombudsman az általa kiadott közleményben megdöbbenését fejezte ki és közölte: „a gyanús halálesetek utalnak arra, hogy Magyarország börtöneiben elterjedt az erőszak a fogva tartottak között és a büntetés-végrehajtási személyzet bizonyos csoportjainál is, ami ellen a jogállami ellenőrzés részeként a lehető leghatározottabban fel kell lépni”.
Szabó Máté ezzel együtt kérte, hogy tegyenek nála bejelentést – akár névtelenül is – mindazok, akiket „1989. október 23-át követően büntetés-végrehajtási intézetben (elsődlegesen az ott dolgozók részéről) kínoztak, vagy akik megalázó bánásmód áldozataivá váltak”. Ezt az ombudsman, mint lapunknak elmondta, arra kívánja felhasználni, hogy elkészítse a börtönben történt bántalmazások térképét, s a legtöbb panaszt kapó intézeteket bejelentés nélkül felkeresse.
A kaposvári bv-intézet parancsnoka azonban azt állítja, a szóban forgó férfin már bekerülésekor bántalmazás nyomai voltak, amelyekről felvételeket is készítettek. Ezután azonnal kórházba szállították, ahonnan azzal küldték vissza, hogy a bv-intézetben elhelyezhető. A börtön betegszobájára került, ám mivel állapota rosszabbodott, másfél nap múlva újra kórházba vitték, ahol a gyors orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette.
Bár az ombudsman közleménye alapján azt gondolhatnánk, börtönön belüli bántalmazásról van szó, az állampolgári jogok biztosa kifejtette, közleményében nem prejudikált ily módon. Egyúttal arra kérte a katonai főügyészséget és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BvOP), hogy tájékoztassák őt az ügy kivizsgálásának eredményéről. A Katonai Főügyészség szóvivője, Venczl László ezredes a hvg.hu-nak elmondta, hogy Szabó Máté megkeresését a sajtóban megjelent hírek után, március 11-én kapták meg, s harminc napon belül válaszolnak rá. A haláleset azonban nem is most történt.
„A nyomozás február 6-án hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűncselekménye miatt indult a Kaposvári Katonai Ügyészségen, jelenleg a vizsgálat halált okozó testi sértés gyanúja miatt folyik, az elkövető akár kettőtől nyolc évig terjedő börtönt is kaphat. De most még a boncolás eredményét várjuk.” Mellékes, de érdekes körülmény, hogy a férfit a kórházban történt halálakor már "szabadították" a bv-ből, azaz nem számított fogva tartottnak.
Úgy fest tehát, hogy nem a fegyőrök bántalmazásába halt bele a férfi. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a börtönfalak között is történnek hatósági túlkapások s bántalmazások.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











