Mint a lap megtudta, a pap azzal vívta ki a helyi roma közösség haragját, hogy elterjedt az a - később bebizonyosodott, hogy valótlan - hír: magyar gárdás összejövetelt szervez március 15-re Nógrádmegyerbe.
Kovács Attila az esetről elmondta: előbb fenyegető telefonokat kapott, majd péntek délután már 30-40 őt szidalmazó ember gyűrűjében jutott be a templomba. A mise végén már 100-150-en várták odakint. A papot hívei körülvették, hogy védjék, s értesítették a rendőrséget.
Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Népszabadsággal közölte: tettlegesség nem történt, közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket nem láttak a rendőrök a helyszínen, és életveszélyes fenyegetést sem hallottak. Így csak abban az esetben indítanak bármilyen eljárást, ha magánvádas feljelentést tesz a plébános, amire eddig még nem került sor.
Megfenyegették a nógrádmegyeri plébánost
Nem volt nyugalom a hétvégén Nógrádmegyerben, ahol több szemtanú szerint életveszélyesen megfenyegették a helyi plébánost, Kovács Attilát, aki hat éve teljesít szolgálatot a faluban - írta a hétfői Népszabadság.
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.