szerző:
hvg.hu

Borzasztó időzítéssel ugrott neki ombudsmantársainak Szabó Máté, aki megnyirbálná a többi biztos jogosítványát, és föléjük rendelné az országgyűlési jogok biztosát, jelen esetben önmagát. Látszólag takarékossági szempontok húzódnak meg az érvelés mögött, valójában azonban pénzről, hatalomról és hiúságról van szó. „Szabó Máté megbukott” – állítják jogvédők és kisebbségi érdekvédők, mert az ombudsman „cigánybűnözést” emlegetett.

A harmadik magyar köztársaság történetében eddig példátlan az a hangnem, amellyel a kisebbségi ombudsman elhárította Szabó Máté általános ombudsmannnak az ombudsmani tisztségek és feladatok összevonását célzó javaslatát. „Ez az anyag szakmailag és emberileg is annyira szánalmas, hogy úriember nem minősíti” – lőtt csípőből Szabó anyagára Kállai Ernő.

De mit is javasolt Szabó Máté? A Népszabadságban egy hete Egy a biztos! címmel megjelent írásában azzal érvel, hogy a négy különálló országgyűlési biztost Európában magyar hóbortnak tartják, ehelyett egységes ombudsmani intézménnyel lehetne az alapjogok védelmét biztosítani, ez szerinte hatékonyabb, olcsóbb és átláthatóbb képviselete lenne az emberi jogoknak. Karizmatikusabb volna és nagyobb társadalmi presztízzsel bírna Szabó szerint az összevont hivatal, amelyet valamely volt közjogi méltóság tölthetne be. A FigyelőNetnek adott interjújában példákat is említ: Bihari Mihályt, az Alkotmánybíróság volt elnökét vagy éppen egykori jelölőjét, Sólyom Lászlót látná szívesen ebben a székben.

Ez annak fényében is különös, hogy Szabó létszámfejlesztés nélkül megoldhatatlan ügyhátralékra panaszkodik, illetve szívesen látna gyermekjogi és betegjogi ombudsmanokat is. Szabó elképzeléseit a hivatalon belüli tárgyalások során elvetették, egyik ombudsmantársa sem támogatja, a biztos ennek ellenére fordult ötleteivel a nyilvánossághoz. Kaltenbach Jenő, aki 12 évig volt kisebbségi biztos, „szakmainak álcázott eszmefuttatásnak” titulálta Szabó ötletét. Igaz, Kállai riposztját is elítélte.

Jelenleg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, az adatvédelmi, a jövő nemzedék országgyűlési, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosának költségvetési támogatását egyetlen költségvetési fejezetben állapítja meg az Országgyűlés. A jogi személy az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH), a négy ombudsman pedig saját munkatársai munkáltatója. A dologi költségeket közösen állapítják meg. A hvg.hu úgy tudja, az OBH 15 éves történetében eddig példátlan módon idén százalékos alapon osztották meg a négy biztos közt a forrásokat. Ez ésszerű lezárása volt annak az elmérgesedő vitának, amely már jó ideje izgalomban tartotta a hivatalt.

Szabó Máté
© Horváth Szabolcs
Talán nem véletlen, hogy éppen a kisebbségi biztossal különbözött össze Szabó: a Figyelőben tegnap megjelent interjúból is kiviláglik, hogy a kisebbségi és az adatvédelmi biztos „bilaterális” együttműködése bántja. (Nem ezt mondja ugyan, hanem azt: nem bánja, hogy együttműködnek, de őnélküle nem fog menni.) Szabó érzése nyilvánvalóan az, hogy a fején átnyúlva működnek együtt a valójában az ő szárnyai alá tartozó hivatalok. Pedig ilyesféle kooperáció gyakori volt korábban, most éppen az etnikai adatok jogszerű gyűjtése tárgyában készül együttműködni Kállai Ernő kisebbségi és Jóri András adatvédelmi biztos.

Borzasztóan rossz alkalmat talált Szabó arra, hogy összetűzzön a kisebbségi ombudsmannal, különösen, hogy megszólalását az FN.hu-nak adott interjújában a szélsőjobbról ismert, vállalhatatlan cigányozással spékelte meg. A meghökkentő szövegből az derül ki, hogy Szabó egy cigány önkormányzati képviselővel s egy kriminológussal folytatott megbeszélését követően alkotott képet a „cigánybűnözésről”. Talán ez is magyarázza Kállai szokatlan kifakadását.

Második oldal (Oldaltörés)

Szabó az interjú megjelenése után már kiegészítette saját mondandóját a korábbival homlokegyenest ellenkező mondatokkal, miközben az előzőkből semmit nem vont vissza. (Később ezt mégis megtette - A szerk.) Az Eötvös Károly Intézet közleményben tudatta: az ombudsman csütörtökön nyilvánosságra került nyilatkozata után úgy tekinti, hogy amíg Szabó Máté tölti be ezt a tisztséget, nincs a Magyar Köztársaságnak általános ombudsmanja. A jogvédők szerint Szabó nem véletlenül szólta el magát, mert nézeteinek pár nappal korábban az ATV Pont 7 című műsorában is hangot adott. Roma jogvédők már tegnap lemondásra szólították fel az ombudsmant.

Szabó az egyetemi világból érkezett, különc viselkedése a sterilen és üzemszerűen működő közhivatalokban legalábbis szokatlan. Így például szórakozott professzor módjára kifogástalan öltönyéhez a hivatalban mamuszt hord, amitől vendégfogadás vagy más reprezentatív alkalmak esetén sem válik meg. A szellemes társalkodó hírében álló ombudsman csípős humorát az OBH munkatársai kárára is csillogtatja, amivel nem vált ki osztatlan elismerést.

A személyes villongásokat az is magyarázhatja, hogy a négy biztos közül a 2007 júniusában megválasztott Kállai van a legrégebben hivatalban, őt követte Szabó 2007 szeptemberében, és Fülöp Sándor 2008. májusi, illetve Jóri András 2008. novemberi kinevezése előtt ő látta el a feladatukat, tehát a környezetvédelmi és az adatvédelmi terület is alá tartozott.

Az ombudsman a magyar közjog szerint gyakorlatilag leválthatatlan. Megbízatása a hatéves időtartam leteltével, halállal, lemondással, összeférhetetlenség kimondásával, felmentéssel és a tisztségtől való megfosztással szűnhet meg. Felmentéssel szűnhet meg a megbízatás, ha az országgyűlési biztos neki fel nem róható okból kilencven napon túlmenően nem képes eleget tenni feladatainak. Tisztségtől való megfosztással szűnhet meg a megbízatás, ha a biztos neki felróható okból kilencven napon túlmenően nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan elmulasztja vagy a vagyonnyilatkozatban bizonyíthatóan hazudik, továbbá ha jogerős ítéletben megállapított bűntettet követ el. Ezek pedig Szabó esetében aligha valószínűek.

Kérdés viszont, hogy az ombudsmanokkal eddig kollegiális viszonyt ápoló érdek- és jogvédők felháborodása meddig tart. Ha eltökélik magukat Szabó Máté ignorálására, kínos négy év elé nézhet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.