Kilépése hatással lehet a többségi szavazást igénylő döntésekre, ugyanis az MSZP-vel nagykoalícióban működő Fidesznek immár nem feltétlenül van szüksége az MSZP támogatására. Előbbi 20, utóbbi - csakúgy, mint a Somogyért Egyesület - 10 mandátumot szerzett.
Csik László a hírportálnak azzal indokolta lépését, hogy nem érezte jól magát a frakcióban, mivel többször is a szándékaival ellentétesen kellett vagy kellett volna szavaznia. Közölte: ragaszkodik a mandátumához, mert úgy érzi, megdolgozott érte. A polgármester a jövőben függetlenként vesz részt a közgyűlés munkájában.
Ormai István, a Somogyért képviselőcsoport vezetője azt mondta: tudomásul veszik képviselőtársuk döntést. A mandátumhoz ragaszkodást azonban erősen aggályosnak tartják, mert azt Csik László listáról szerezte.
Borulhat a somogyi közgyűlés
Kilépett a Somogyért Egyesület képviselőcsoportjából, és feltehetően az egyesületi tagságát is megszünteti Csik László csokonyavisontai polgármester, aki döntésével akár át is írhatja az erőviszonyokat a Somogy Megyei Közgyűlésben - írta hétfőn a Sonline.hu.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.