"A politikai klíma különösképpen ellenforradalmi"

A hazai szélsőjobb rendezvényei, figurái, szóhasználata nap mint nap beszédtémát szolgáltatnak, miközben radikális baloldaliakkal, anarchistákkal vagy éppen punkokkal csak filmklubokban és fesztiválokon találkozhatunk. Marx Tőkéje újra nagyon fogy Németországban, de nem nálunk.

„Rosszul érzed magad elidegenedett világodban? Nem találsz megoldást politikai kérdéseidre, mindenben és mindenkiben csalódtál? Nincs világnézeti iránytűd a tőkés rend ideológiai szennyáradatában? Tenni szeretnél valamit, de nem tudod mit, hogyan és kikkel? Gyere közénk!” – nem önsegítő csoport hirdetése, hanem a Társadalmi forradalom nevet viselő anarchokommunista portál (tarfor.hu) felhívása ez tavaly szeptemberből, nomen est omen. A társadalom számára többségükben láthatatlan radikális baloldali mozgalmak, szervezetek tagjai kevesen vannak, médiatámogatás és pénz hiányára panaszkodnak, miközben hasonló pozícióban lévő jobboldali társaik kifogyhatatlan témát szolgáltatnak a médiának és a közszereplőknek. Felvonulásaik aktív, a közvélemény-kutatások passzív társadalmi támogatásukról tanúskodnak. Ehhez képest a nem oly távoli Németországban vagy Csehországban a szélsőbalos szubkultúra legalább olyan erős, mint a széljobbos. Úgy látszik, idehaza be kell érnünk motorosokkal, csikósokkal, csuklyásokkal.

© AP

A gazdasági válság magától értetődően „kiugrási lehetőség” is lehetne a radikális, szélsőbaloldali pártok, mozgalmak számára. Egy felmérés szerint az amerikaiak 53 százaléka támogatja a szocializmust, a fiatalok 33 százaléka szocialistának vallja magát, ami tíz éve elképzelhetetlen lett volna. A képet persze árnyalja, hogy a megkérdezetteknek nem definiálták sem a kapitalizmus, sem a szocializmus fogalmát, így fordulhatott elő, hogy 70 százalékuk ezzel együtt is a szabadpiaci gazdaság híve.

De nem kell ilyen messze menni. Karl Marx főműve, A tőke egyre nagyobb példányszámban kel el Németországban, s idézgetik is a neki tulajdonított gondolatokat – főleg azokat, amelyek nem az ideológust „dicsérik". A keletnémetek 40 százaléka pedig újabb lehetőséget adna a szocializmusnak. Nálunk is van némi szocializmusnosztalgia, de ennek vajmi kevés köze van a baloldalisághoz, sokkal inkább a kiszámítható mindennapok utáni áhítozáshoz.

A baloldali eszmék iránti kereslet növekedéséből nemigen profitál a hazai radikális bal. „Magyarországon soha nem létezett komoly baloldali mozgalom, a ma magukat baloldaliként definiáló pártok hiteltelenné váltak, a kisebb szervezetek között pedig ellentétek vannak, s a baloldali fogalom említése is más értelmezést hív elő, mint például Nyugat-Európában” – foglalja össze a jelenség okát Konok Péter, a Politikatörténeti Intézet munkatársa.

Hazánkban sokkal gyengébb a radikális baloldal, mint a környező országokban. „Ennek sokféle oka lehet. Az egyik lehetséges magyarázat talán az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában magyarként a környező országok nemzeteivel szemben elnyomó pozícióban voltunk, míg más népek nemzeti ébredése kitermelte a tiltakozó mozgalmakat” - magyarázza a történész.

Az 1998-ban Franciaországban indult ATTAC magyarországi szervezetének tiszteletbeli elnöke így indokolja a láthatatlanságot: „a múlt rendszerben a párt- és állami vezetés a tömegektől elszigetelten működött, a rendszer baloldali kritikáját ott is háttérbe szorították, a rendszerváltás után pedig a nézettségorientált médiumokból kiszorultak a baloldali hangok”. Artner Annamária okként említi azt is, hogy a munkásosztály szétforgácsolt, a munkavállalók multiknál, kis- és középvállatoknál dolgoznak, önfoglalkoztatók vagy éppen munkanélküliek. „A neoliberális gazdaságpolitikával kapcsolatos ellenérzés széles társadalmi rétegekben él, de ezzel jelenleg a jobboldal operál ügyesebben, hatásosabban, ugyanakkor demagóg módon” - magyarázza a gazdasági-társadalmi válság okozta elégedetlenség hatásait.

Erős baloldali mozgalmakhoz hiteles szakszervezek kellenének, ilyenek azonban nincsenek Magyarországon – ez már Bozóki András, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzorának indoklása. A munkavállalói kiszolgáltatottság, az individualizált társadalom, a kollektív érdekérvényesítés hiánya szintén nem kedvez egységes baloldali platform kialakulásának. Lehetne persze jobban kommunikálni. A magyar társadalom nagy része nem tudja például, hogy 1956-ben éppen a munkástanácsok voltak azok, amelyek a szovjet beavatkozás után is a legtovább tartották magukat a forradalom eszményeihez, és a demokratikus szocializmus megteremtését szerették volna - mondja Bozóki. Kevés elképzelés van arról, miként lehetne mozgósítani - véli a politikatudós. Szerinte „éppen Gyurcsány Ferenc tett eredményesnek mondható kísérletet  arra, hogy a baloldali tábort megerősítse. A 2006-os választás idején elég sok fiatal mozgott Che Guevara-pólóban, néhány hónappal később azonban már egészen más volt a helyzet”.

© Túry Gergely

Bár az MSZP-t ellenfelei előszeretettel kommunistázzák le, cikkünk egyik megszólalója sem tartja baloldali pártnak. „Tisztességes emberekkel elhitette, hogy baloldali” - mondja a Munkáspárt alelnöke, Vajda János. Pártjának ifjúsági szervezete, a Baloldali Front elnöke, Kiss Tamás pedig így nyilatkozott: „hülyíti az embereket az MSZP, miközben a legkapitalistább párt”, és a tarfor.hu sem kegyesebb: „az erodálódás végső fázisába lépő MSZP nem valódi baloldali párt, nem is volt az soha, csak eddig viszonylag jól el tudta hitetni a választókkal (…) egyenesen gúny és felháborodás tárgyává teszi a pártot, hogy legutóbbi válságkongresszusuk álszent cinizmussal az Internacionálét, a proletariátus nemzetközi indulóját énekelte”. „A jelenlegi MSZP-től nem várható megújulás, történelmi vereség elé néz, aztán majd egyes szubkultúrákból újjászerveződik a baloldal, ami már nem posztkommunista lesz, de ez legkorábban 2018-ra sikerülhet” - jósolja Bozóki.