Összehangolt fellépést beszéltek meg a gazdasági, pénzügyi válság ellen, kölcsönösen fontosnak mondták az osztrák bankok magyarországi jelenlétének biztonságát. Megegyeztek, hogy a két kormány szeptember vagy októberben közös ülést tart majd Bécsben, egyik témájuk a heiligenkreuzi szemétégető lesz. Bajnai Gordon köszönetet mondott a kancellárnak azért, hogy a Rába az utóbbi időben jelentősen tisztult.
Lapunk kérdésére, hogy a kormányfők megtárgyalták-e a Mol-részvények váratlan eladásának ügyét, az osztrák kancellár azt válaszolta, hogy az OMV önálló vállalat, önállóan döntött. Mindazonáltal hangoztatta, hogy a kétoldalú energetikai együttműködést nagyon fontosnak tartják, különösen a Nabucco-programban. Bajnai azt mondta, az ő kormánya legalább annyira sérelmezi az osztrák olajvállalat lépését, a Mol-részvények váratlan és előre be nem jelentett eladását a Szurgutnyeftyegaz orosz vállalatnak, mint ahogy azt előző magyar kormány is tette. „Mobiltelefonszámokat cseréltünk – így a magyar miniszterelnök - , s az egyik sürgős témája a telefonbeszélgetésnek éppen az energetikai együttműködés lesz."
Földvári Zsuzsa / Bécs
Bajnainak már megvan a kancellár mobilszáma
„Brüsszel után, ahol Magyarország két legfontosabb szövetségesét, az Európai Uniót és a NATO-t kerestem fel, Bécsbe jöttem, az országunk számára legfontosabb bilaterális partnerhez” – mondotta Bécsben a magyar miniszterelnök, aki kedd délután tárgyalt az osztrák kancellárral, Werner Faymann-nal.
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Benjamin Haddad: Megdupláznánk a Franciaországban tanuló magyarok számát
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.