A kormányfőcsere utáni javulást követően az elmúlt egy hónapban nem változott az internetezők közhangulata – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A hvg.hu NetHangulat index értéke – csakúgy mint áprilisban – május végén is 18 ponton állt, és bár a netpolgárok egytizede optimista, 87 százalékuk szerint hazánkban továbbra is rossz irányba mennek a dolgok.
|
Az NRC Piackutató immár több mint három és fél éve méri az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról és a közeljövőt illető várakozásairól. Az index történetében már több mélypontot is feljegyezhettünk: a 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, majd sokáig egy viszonylag szűk intervallumban ingadozott – tavaly tavasszal azonban már csak 17 pontot mértünk. Ennél is volt azonban lejjebb: a gazdasági válság, súlyosbítva a miniszterelnök lemondásával és a jelöltkeresés körüli hercehurcával 10 pontos történelmi mélységbe repítette a NetHangulat indexet. A kormányfőcsere azonban jó hatással volt a netpolgárok közhangulatára: április végére 8 pontos emelkedés után az index 18 ponton állt meg. Május végén ugyanezt az értéket mértük, tehát a jelek szerint a Bajnai-kormány működése sem pozitív, sem negatív irányba nem befolyásolta a közhangulatot. Azok, akik optimisták voltak az új kormány beiktatásakor, még most is derűlátóak, viszont az egy hónappal ezelőtt pesszimisták attitűdje sem fordult pozitív irányba. A mostani 18-as érték egyébként megegyezik a tavaly október-november folyamán mért szinttel – jelenleg tehát hasonlóan látják az internetezők az országban zajló folyamatokat, mint ősszel, a pénzügyi válság kezdetekor.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?
A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. A márciusi mélypont idején a hazai netpolgárok mindössze 2 százaléka gondolta úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok – ez az arány jelenleg 10 százalék, ugyanakkor 87 százalék még mindig pesszimista.
Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? | |||
március | április | Május | |
Optimista | 2% | 9% | 10% |
Nem tudja megítélni | 2% | 4% | 3% |
Pesszimista | 96% | 87% | 87% |
Az index nem csak a teljes internetes populációban, hanem az egyes demográfiai szegmensekben sem változott számottevő mértékben. A férfiak (21 pont), a budapestiek (21 pont) vagy az 50 év felettiek (23 pont) továbbra is optimistábbak az átlagnál, míg a nők (16 pont), a falvakban élők (16 pont) és a 30 évnél fiatalabbak (16 pont) körében átlag alatti az index értéke.

Tőkés megvédi Orbánt a "posztkommunista baloldaltól" »
Göncz Árpád is reagált Horn Gyula halálára »
Hoffmann ontja magából a megnyugtató szavakat »
Magyarországon tartóztatták le egy grúz bűnbanda vezérét »
