Mit kajál a Jobbikon a magyar társadalom?

Társadalmi értelemben törvényszerű volt-e a Jobbik áttörése az EP-választáson, vagy derült égből villámcsapás? Szociológusok szerint legfeljebb a siker mértéke meghökkentő, de a ténye semmiképpen sem. Legtöbbjük a cigányellenességben találta meg az eredmény kulcsát, de akad olyan is, aki a politikai fősodor érzéketlenségével hozza összefüggésbe a Jobbik nagy ugrását.

„Nulla egész nulla tized százalék” – válaszolta Tamás Pál szociológus a hvg.hu-nak arra a kérdésére, hogy társadalmi értelemben mennyire tekinthető meglepőnek a Jobbik előretörése. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének (SZK) kutatása, amelynek utolsó adatfelvétele idén márciusban volt, már előre kimutatta, hogy van a magyar társadalomnak egy nagyjából a Jobbik most elért szavazatarányával azonos szelete (15 százalék), amely önmagát is szélsőségesnek minősíti. Ez a blokk már két éve is megvolt. Vona Gáborék politikai teljesítménye, hogy rátaláltak saját közönségükre, de voltaképpen papírforma eredmény született.

„A párt előretörésének csak a mértéke volt meglepő, de valójában már régóta várható volt a szélsőjobb áttörése” – véli Havas Gábor szociológus. A magyar társadalom nagyobbik része különböző mértékben ugyan, de egyértelműen a kirekesztés politikáját támogaja. A kutató nem ért egyet azzal, hogy a rendszerváltás szülte jelenségről lenne szó. Felidéz egy 1988-ban végzett bizalmas kutatást, amely szerint a „cigánykérdést” a pártmunkások nyolcvan százaléka diszkriminációval vélte megoldani, a skála a munkára kényszerítéstől a fizikai megsemmisítésig terjedt.

Balczó Zoltán a választások éjszakáján. Területi lefedettség © Stiller Ákos

Ezzel együtt a rasszizmus és különösen a cigányellenesség társadalmi megítélése az utóbbi években abban biztosan változott, hogy a közbeszéd elfogadott részévé váltak korábban szalonképtelennek tartott nézetek. És abban is újszerű jelenséggel van dolgunk, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók körében növekedett a kirekesztő nézetekkel egyetértők száma és aránya. Havas hivatkozik a Szonda Ipsos méréseire, amelyek kimutatják, hogy a Jobbik közönsége jóval fiatalabb, iskolázottabb és magasabb társadalmi státuszú, mint a MIÉP-é volt.

Tamás Pál szerint lényegében három társadalmi csoportból tevődik össze a Jobbik törzstábora. Az egyik a lumpen vagy lumpenizálódók köre, a másik azoké, akik családilag kötődnek a két háború közti antibolsevista és Hitler-barát hagyományhoz. A harmadikba tartoznak azok a fiatal diplomások, akik tömegével kerültek ki a mesterségesen felpörgetett magyar felsőoktatásból. Jellemzően egykori történelem, magyar, média szakos hallgatók, akik képtelenek értékesíteni piacképtelen tudásukat, és kudarcesélyesnek tartják magukat. Hozzájuk csapódnak még azok a vidéki, kisvárosi, viszonylag iskolázott férfiak, akik a rendszerváltás után vallottak kudarcot, értékelődött le társadalmi pozíciójuk.

– A Jobbik sikere részben azon is alapul, hogy a Horthy-korszak sokáig félárnyékban lévő politikai hagyományait csalogatta elő – véli Havas Gábor, de nem ért egyet azzal, hogy a Jobbik „programjának” határozott előképét a két világháború közti szélsőjobbos pártok (így a nyilasok) ideológiájában kellene keresni. A rasszizmus valóban rokonítja őket, csakhogy a Jobbik politikájából tökéletesen hiányzik a szociális gondolat, és nem az alsó osztályoknak, a proletariátusnak vagy a szegény agrárnépességnek kínálnak megoldást, mint egykor a nyilasok, hanem a lecsúszástól rettegő középosztályos csoportokat akarják megóvni a piacgazdaság következményeitől.

Szalai Júlia nem hiszi, hogy a magyar társadalom különösebben cigányellenes vagy rasszista lenne. Azt azonban elismeri, hogy a társadalmi érintkezés bevett fordulata a cigányozás. „Korábban a nagy Szovjetunióban találtuk meg minden rossz forrását, most a cigányokban, de ez sok esetben csak verbális szembenállást jelent, a mindennapok és az együttműködés szintjén, ha nem is szívderítő, de jobb a helyzet” – véli a szociológus.