Megpróbáljuk megtalálni azt a közeget, ahonnan a romagyilkosságok elkövetői származhatnak. Minden nap közelebb jutunk az eredményhez, mert személyek kerülnek ellenőrzés alá, vagy kizárásra - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója kedd reggel a Nap-kelte című tévéműsorban. A szisztematikus nyomozás nagyon hosszú is lehet, ezt kívánjuk lerövidíteni a százmilliós nyomravezetői díjjal - tette hozzá az igazgató. Az elmúlt héten közel száz bejelentés érkezett, a rendőrségnek erőket kellett átcsoportosítania ezek elleőrzésére. "Egymást erősítő bejelentések nem érkeztek" - mondta Petőfi Attila a műsornak nyilatkozva.
Minden megszólalásnak üzenetértéke van, s a rendőrség azokat próbálja megszólítani, akik a csoport első, riadalomkeltési céllal elkövetett akciói után a gyilkosságok elkövetésében már nem akartak részt venni, s kiváltak a vélhetően három-négy fős társaságból. "Hozzájuk, illetve a közeghez akarunk szólni, hiszen ők is emberek, s a cselekményeket követően megváltozott a személyiségük, ez egészen biztos" - mondta Petőfi. A közeg, amelyben élnek, észreveheti a változásokat, megváltozhattak a szokásaik, többet nyúlhatnak a kábítószerhez, italhoz, megváltozhatott a munkafegyelmük. A feszültséget, amelyet magukban hordoznak, valahogyan fel kell ugyanis dolgozni - fűzte hozzá az igazgató. Ezt akkor is észreveheti környezetük, ha - ahogyan az egyik teória feltételezi - valóban szoros családi kötelék fűzi össze az elkövetőket.
Szisztematikus nyomozás zajlik, de olyan újdonság, amelyet meg lehetne osztani a sajtóval, még nem született ennek során - mondta az NNI igazgatója. A kislétai gyilkosság túlélőjének traumája egyelőre még csak egy pszichés kapcsolatfelvételre volt elegendő, amelyet majd jegyzőkönyves kihallgatás követ. A Kislétán elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése és ellenőrzése még zajlik, így az igazgató ezek eredményéről nem tudott beszámolni.
Arra a kérdésre, hogy a rendőrségnek van-e sejtése arról, hogy mikor csaphatnak le újra az elkövetők, Petőfi azt felelte: bizonyos ciklikusság megfigyelhető például abban, hogy az eddigi kilenc esetből hatszor hétfő hajnalban követték el a bűncselekményt. Ebből következtetni lehet akár arra is, hogy milyen életvitelű emberekről van szó, mikor tudnak maguknak szabadidőt, alibit teremteni. El lehet képzelni, hogy például egy vendéglátóegység dolgozóinak, akik vasárnap zárva tartanak, van idejük ezt elkövetni - említette példaként az igazgató.
A külföldi titkosszolgálatok, bérgyilkosok részvételére vonatkozó feltételezésekről Petőfi Attila elmondta: ha ilyen verziókat nem állítanának fel, akkor hiányos lenne a nyomozás, az azonban bizonyos, hogy ezt igazoló információk nem erősítik a nyomozást, s a nemzetbiztonságiaktól sem kaptak erre vonatkozó információt.
Forrás: M1
Romagyilkosságok: "az elkövetőknek megváltozott a személyiségük"
A romagyilkosságok elkövetői a bennük felgyülemlett feszültséget talán kábítószerhez, vagy italhoz nyúlva próbálják levezetni, személyiségük is megváltozott, s ezt környezetük is észreveszi - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója kedd reggel az M1 Nap-kelte című műsorában.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.