Az fb határozatait tartalmazó közleményben olvasható, hogy a bizottság arra jutott: a 2003 után vizsgált időszakban a premizálás és a jutalmazás gyakorlata előnytelen volt a társaság számára. A felügyelőbizottság az "alapilletmény, prémium és jutalom arányaiban mutatkozó ellentmondások feltárásában, a szükséges intézkedések megtételében vagy az arra irányuló javaslatok elmaradásában, a bizottság szükséges mértékű tájékoztatásában a menedzsment mulasztásos felelősségét állapítja meg.
Írtak arról is, hogy az fb alapos vizsgálatot kért a cég vezérigazgatójától bizonyos tanácsadói szerződések miatt. Kocsis Istvánnak 15 napon belül kell tájékoztatást adnia arról, hogy a GPS Capital céggel a kormányzati lobbi-stratégiára és a Cornus Kft-vel a válságkommunikációs tanácsadásra kötött szerződések esetében milyen teljesítések történtek, mi volt ezeknek az ellenértéke, a cégek kiválasztása hogyan történt, volt-e közbeszerzés és indokolt volt-e.
A közlemény szerint a vizsgálatnak érintenie kell a Soda Reklám Kft-vel kötött két tanácsadói szerződést és az általuk készített tanulmányokat is, sőt, ha szükséges büntető feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az fb az is kérte az vezérigazgatótól, hogy Horváth Éva (Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a BKV-nál is alkalmazásban állt) munkaviszonyával kapcsolatos vizsgálat anyagát a következő ülésen mutassa be.
Az fb szerint mulasztott a BKV menedzsmentje
A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a cég felügyelőbizottsága (fb) a prémiumok és jutalmak kiosztásában - közölte a főváros közlekedési vállalata hétfőn az MTI-vel.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, magyar Gripen biztosította a leszállását Budapesten
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.