"A Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai napon gyanúsítottként hallgatta ki V-né dr. B. Tímeát, az OKM Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának főosztályvezetőjét vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt" - tudatta a Főváros Főügyészség szóvivője közleményben szerdán az MTI-vel. A gyanúsítás szerint az OKM hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatására 45 millió forintot utalt át a HÖOK „Hallgatókért Alapítvány” részére. Az OKM részéről Borovszky Tímea tartotta a kapcsolatot az alapítvány képviselőjével.
"A gyanúsított hivatali helyzetével visszaélve 2007 őszén kezdeményezte az Alapítvány képviselőjénél, hogy az a támogatásra átutalt pénzből - pályázat nélkül, megbízási szerződés alapján - 5 millió forintot juttasson el a Romaversitas Alapítványnak" - tartalmazza a közlemény. A nyomozó ügyészek szerint a gyanúsított 2008 tavaszán, hivatali helyzetével visszaélve, jogtalan előnyt kért egy munkatársa részére, oly módon, hogy arra kérte az alapítvány képviselőjét, hogy a támogatásra szánt összegből, titokban, 600 ezer forintot adjon át. A gyanúsított nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt - tartalmazza az ügyészségi közlemény.
Az oktatási tárca márciusban feljelentést tett a hátrányos helyzetűeket felkaroló Katapult Mentorprogramnál történt szabálytalanságok miatt a nyomozóhatóságnál ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás lezárultáig a miniszter felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főosztályvezetőt. Az oktatási tárcánál két vizsgálat volt az ügyben fél éve közérdekű bejelentés alapján: egy szabályszerűségi és egy fegyelmi eljárás.
A fegyelmi vizsgálat akkor megállapította, hogy "a feltételezett vesztegetési ügy tisztázása túlmutat a közigazgatás határain". A szabályszerűségi vizsgálatot követően a főigazgatóság több munkatársa fegyelmi büntetést kapott. Borovszky Tímea az ügyről korábban újságíróknak azt mondta: a fegyelmi felelősségi vizsgálatból nem lehetett mást megállapítani, illetve más eljárást lefolytatni, mint amelyet Hiller István lefolytatott és megállapított. Elmondta: a vizsgálat arra vonatkozott, hogy szavai szerint egy "pitiáner összeg" átadására kért-e valakit.
A napokban az oktatási tárca úgy tájékoztatott: megrovás fegyelmi büntetést és írásbeli figyelmeztetést kapott a minisztérium több munkatársa, miután lezárult a 2006-2008. évi nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok és az Útravaló ösztöndíjprogramok előirányzata felhasználásának ellenőrzése.
A vizsgálat megállapította, hogy az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság által kezelt és felügyelt szakmai programok megfelelően működnek, emellett azonban a szakterület szervezettsége, iratkezelési eljárása és gyakorlata, a finanszírozások előkészítése és lebonyolítása, valamint a beszámoltatás és ezzel összefüggő ellenőrzés "számos hiányossággal terhelt".
Gyanúsítottként hallgatták ki Borovszky Tímeát
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség Borovszky Tímeát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetőjét szerdán.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.