A Jobbiknak megvan a bátorsága, lendülete ahhoz, hogy végigvigye a programot és megszabadítsa Magyarországot azoktól a beidegződésektől, amelyek "lebénítják a szellemi erők kibontakozását" - mondta Pősze Lajos.
A Radikális változás! elnevezésű konferencia a rendvédelemmel, a közbiztonsággal és a csendőrség visszaállításával foglalkozik - mondta, hozzátéve: januárig további szakmai tanácskozásokat szerveznek az egészségügyről, a népességpolitikáról, az ifjúság helyzetéről és a gazdaságról.
Osvát László, nyugállományú rendőr ezredes azt mondta: a konferencián azzal foglalkoznak, hogyan lehetne visszaszerezni a rendőrség tekintélyét és becsületét. Nem akarunk mást, csak rendet és biztonságot, rend nélkül nem lehet a társadalomban élni - hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Jobbik elkészült választási programjával, amivel készen állnak Magyarország kormányzására is. A programot a párt január 16-án mutatják be.
A konferencián többen az Új Magyar Gárda egyenruhájában, illetve "Csendőrség" feliratú egyenruhákban jelentek meg.
Elkészült a Jobbik választási programja
A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2010-es választási programja korszakváltó program, amellyel több évtizedes beidegződésekkel kívánnak leszámolni - mondta Pősze Lajos, a Jobbik szakmai igazgatója vasárnap Budapesten, a párt által szervezett szakmai konferencia előtti sajtótájékoztatón.
Magyar Péter: Még egyszer le fogok ülni négyszemközt Sulyok Tamással
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Új szóvivője van a mentőknek, be is mutatták Győrfi Pál utódját
Meccs közben zuhant a debreceni stadion pályájára egy füstölgő kamera
Nehézkes kezdés után 3-1-re verte a kazahokat a magyar fociválogatott
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.