Kettős állampolgárság: liberális revízió

„Patrióta liberális pártot” szeretne az SZDSZ új vezetése. Ennek keretében felülvizsgálná elődeinek a kettős állampolgárság kérdésében elfoglalt, kategorikusan elutasító álláspontját. Retkes Attila, a párt elnöke legalábbis ezen dolgozik.

Egy biztos, Retkesre nem hatott az „építő kritika”. A liberális magyarságpolitika tíz pontja c. „dokumentumra” többször is hivatkozik a Beszélő-interjú során. A „hangsúlyváltó” SZDSZ elnöke ismerteti, hogy törekvéseik között szerepel a kettős (vagy külhoni) állampolgárság, amely „egyéni kérelem alapján megadható olyan magyar identitású, magát magyarnak valló személynek, aki életvitelszerűen nem Magyarországon él. De ez elsősorban gesztusértékű lehetőség, semmiképpen nem terjedhet ki politikai, közjogi, választójogi vagy szociális ellátásra vonatkozó területekre.” S amikor a kérdezők arról érdeklődnek, hogy akkor voltaképpen mi lenne ennek a tartalma és értelme, akkor Retkes „gesztusértékről” beszél („elsősorban egyéni érzelmi és nem gyakorlatias kérdés”), és olyan érveket sorol, amelyek a 2004-es népszavazás idején hangzottak el az „igen” támogatói oldalán. Eszerint: másutt is van (Görögország, Spanyolország, Románia). „A reciprocitás elvén kellene működni, tehát meg kell adni a lehetőséget a Magyarországon élő kisebbségek számára is, hogy hasonló kedvezményt vagy hasonló gesztust érvényesíteni tudjanak, amennyiben a saját anyaországuk ezt támogatja. Tehát kárpátaljai magyarok nem kaphatnának.”

Öt éve az SZDSZ is elmondta, jogi értelemben miért nem ülnek ezek az érvek. Például azért, mert a görög, a spanyol és a román állampolgársági törvény még az unión kívül keletkezett, az EU pedig „szigorúan tilt minden etnikai diszkriminációt a honosítás és az állampolgárokkal való bánásmód terén és a kedvezményesen honosítandók között – bár róluk rendelkezik – nem említi a külföldi állampolgárságú nemzettársakat”.

A 2004 decemberi népszavazáson a határon túl élő magyaroknak a lakhelytől független, származási (etnikai) alapon, tömegesen megadandó állampolgárság ügye elbukott. A helyzet azóta a külhoni magyar szempontjából (jogi értelemben biztosan) javult. Szlovákia és Magyarország közt gyakorlatilag eltűnt a határ (Schengen), Románia uniós tagállam lett. Brüsszel vízum-megállapodást kötött Szerbiával, Belgrád nemrég törvényt alkotott a nemzeti tanácsokról. Ukrajna és Magyarország között így-úgy, de él a kishatárforgalom. És noha nagyon is lenne min javítani, a magyar állam is némileg könnyítette a honosítást. A szomszéd országokkal (mindenek előtt Szlovákiával) kirobbant újabb konfliktusok pedig éppen arra figyelmeztetnek, a külhoni állampolgárság egyoldalú, etnikai alapú és tömeges megadása nyilvánvalóan továbbszítaná az etnikai ellentéteket a térségben. Így volt ez a jóval kisebb súlyú státusztörvény esetében is, amikor „Európa sem nekünk adott igazat”. Az SZDSZ elnöke most mégis revízió alá vonná pártja korábbi – a referendum során is visszaigazolt – álláspontját. – Miért? – kérdezik Retkestől a Beszélő szerkesztői.

„Miért nem kérdeztétek ezt meg akkor, mikor ez a dokumentum megszületett? Ez egy SZDSZ-álláspont. Ezzel nem én álltam elő elnökjelöltként, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége külhoni magyarok szekciója 2009 februárjában. Ugyanakkor a tartalmával teljesen egyetértek” – válaszolja zordul.

Csakhogy ez így igazságtalan. Olyannyira nem „SZDSZ-álláspontról” volt ugyanis szó, hogy azt az interjú készítése idején még a párt egyetlen választott testülete sem fogadta el. Külhoni szekció sincs már, éppen Retkesék olvasztották be a Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetbe (KNK). A liberális magyarságpolitika tíz pontjának nyomát sem látni az SZDSZ honlapján vagy az interneten. Helyesebb tehát tervezetről beszélni, nem pedig félreérthető módon „dokumentumról”, mint tette ezt a pártelnök szeptember 24-iki szegedi sajtótájékoztatóján.

A külhoni állampolgárság megadásának liberális oldalon is volt maroknyi (ha nem is túlzottan lelkes) híve, noha élvonalbeli politikusok közül egyedül Szent-Iványi István vállalta ezt nyíltan, és beszélt róla 2003-ban mint reális alternatíváról a vajdasági magyarok helyzetének rendezése érdekében. 

Ő most Demszky mellett Retkes legbefolyásosabb támogatója, a KNK vezetője, a revízió egyik szorgalmazója.  Nem érteni viszont, hogy az a fajta kettős állampolgárság, amiről pártelnök beszélt, ami (talán a beutazáson kívül?) gyakorlatilag semmilyen jogot nem keletkeztetne, és pontosan azok a kárpátaljai magyarok nem kaphatnák meg, akiknek ez a legtöbbet jelentene, mennyiben felel meg Szent-Iványi eredeti törekvéseinek. Mert az elnök szavai alapján látszólag semmiben.

Nem igazán segít a tisztánlátásban az SZDSZ új kül- és nemzetpolitikai programtervezetének a kérdést taglaló része sem, amit az Országos Tanács elé terjesztenek: „A magyar liberálisok a magyar állampolgárságot minden, magát magyarnak valló és arra igényt tartó személy számára biztosítani kívánják, attól függetlenül, hogy Magyarországon vagy külföldön él. Ilyen irányú intézkedést csakis az érintettek egyéni kérelme alapján és olyan formában tartanak elképzelhetőnek, mely nem veszélyezteti a külföldön élők kettős kötődését, valamint megfelelő tárgyalások előzik meg az érintett országok és nemzetközi szervezetek képviselőivel.”

Ezek szerint mindenki lehet magyar állampolgár, az az identitás megvallása nyomán alanyi jogon jár, csak kérelmezni kell. (Kivéve, persze, a kárpátaljaiakat, ha komolyan vesszük Retkes interjúját). Eddig még Patrubányék se mentek el. Abszurdnak tetszik az a feltétel is, hogy a külhoni állampolgárság nem zavarhatja majd a kettős kötődését. És ha mégis? Meg ha sosem volt nekik olyan? Akkor visszavesszük tőlük, vagy az anyaállam fosztja meg őket a másiktól? Azzal is nehéz mit kezdeni, hogy az intézkedéseket kiterjedt tárgyalások előzzék meg. Mi van akkor, ha – mint sejthető – azok nem vezetnek majd eredményre?

Ezt a szöveget még biztosan gyúrni kell. De van-e értelme bajlódni egyáltalán a feltételes kettős állampolgárság ilyen-olyan alapelveinek a kidolgozásával? Gesztusok és érzelmek miatt biztosan nem érdemes. Martonyi János még miniszterként hangoztatott józan szavai ma is időszerűek: „A kettős állampolgárság automatikus kiterjesztése súlyos politikai veszélyeket jelentene, és jogilag is megvalósíthatatlan.”

A Fidesz 2004-ben úgy változtatott a külhoni állampolgársággal kapcsolatos elutasító álláspontján, hogy azt egyetlen párttestülete sem hagyta jóvá. Orbán – mint utóbb kiderült, hibás – politikai megfontolásból csinált hülyét a komplett fideszes vezérkarból, egykori kormányából, Kövér Lászlóból, Martonyi Jánosból meg sajátmagából. Az SZDSZ itt még nem tart, mert az új vezetés törekvését a párt vezető testületeinek kell megerősíteni. (Az ügyvivők már meg is tették.) Ezzel együtt nehezen érthető, miért játszik a kettős állampolgárság feltételekkel történő megadásának lehetőségével az önálló karakterét kereső „új SZDSZ”. Annak esélyét, hogy a következő választás után is parlamenti párt maradjon, ez aligha adja vissza, a szavazói maradékában viszont tovább fokozza a zavart.

(Beszélő, 2009/9)

Zádori Zsolt