Ismét napirenden van a családi adózás: most a korábban törvénytervezetet is beterjesztő KDNP mellett a Fidesz is megpendítette az egykulcsos adó lehetőségével együtt, bár nyilatkozniuk sehogyan sem sikerült róla. A szocialisták szerint viszont jövőre szinte mindenki egykulcsosan adózik majd, ezért okafogyottá válik a családi adózás bevezetése.
|
|
Az adórendszerben fontos az egyszerűség, de emellett a családokat mindenképpen támogatnia kell, hiszen az egy "tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket" – nyilatkozta a Ma reggel című műsorban Orbán Viktor október elején. A legnagyobb ellenzéki párt első embere a sokáig bojkottált Nap-kelte leváltása után néhány nappal már a stúdióban volt és az egykulcsos adóval szemben éppen a családi adózás mellett tette le voksát.
Ekkortájt nyilatkozta Varga Mihály, Fidesz-alelnök és volt pénzügyminiszter, hogy pártjában jelenleg két koncepció fut egymással párhuzamosan: a családi adózás rendszere, illetve az egykulcsos adóztatás, s a választási program elkészültével derül ki a Fidesz végleges álláspontja. A politikus akkor azt is hangsúlyozta, ő maga el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat. Ezért is lepte meg lapunkat, hogy a párt sajtóosztályán egyetlen, a Fidesz adózási koncepciójáról nyilatkozni tudó alanyt sem tudtak javasolni.
© Stiller Ákos |
A KDNP viszont már 2007-ben benyújtott egy - végül a parlament által eltasított - törvénycsomagot, amely két év alatt vezette volna be a családi alapú személyi jövedelemadózást. A tervezet szerint azok a házaspárok, családok, egyedülállók lettek volna jogosultak erre, akik legalább három kedvezményezettet (jellemzően gyermeket) tartanak el. A koncepció érdemben azóta nem változott, de szükség szerint frissítik a tervezetet, amely mellett a „párt minden parlamenti képviselője elköteleződött és várhatóan a párt egyik legfontosabb kampányeleme lesz” - tudtuk meg Rétvári Bencétől, a KDNP politikusától.
| Csaladiadozas.hu |
| A KDNP támogatta Brankovics István Alapítvány és a Fidesz támogatta Polgári Magyarországért Alapítvány együttműködésével létrehozott csaladiadozas.hu kalkulátort is kínál az oldalra látogatóknak, amivel az érdeklődők kiszámolhatják, mennyivel több pénz maradna a zsebükben, ha családi adózás lenne Magyarországon a jelenlegi rendszer helyett. Angyal József adószakértő szerint viszont nem rekonstruálható pontosan, minek alapján számol a kalkulátor, s kérdés az is, hogy mi értelme van egy ilyen kalkulácónak, ha egyelőre azt sem tudhatjuk, milyen paraméterekkel vezetnék be a családi adózást. "A kalkulátor az alapján a törvényjavaslat alapján számol, amelyet a KDNP 2007-ben a Parlament elé terjesztett. A törvényjavaslat értelmében a családi adózás egy választható adózási formában kerülne bevezetésre fokozatosan, 3 lépcsőben. A kalkulátor a törvényjavaslat legutolsó hatálybaléptetés szerinti adózási paramétereivel számol. Eszerint ötsávos adótáblával, a legalacsonyabb 16 százalékos, a legmagasabb 48 százalékos sávban" - reagált lapunknak Fülöp Attila a honlap főszerkesztője. |
Persze egy ilyen rendszerben célszerű azt is tisztázni, hogy milyen egységet tekintünk egy családnak, s kit tekintünk a család tagjainak, beletartozik-e például a nagyikánk. A KDNP-s javaslat az élettársi viszonyban élőknek nem kínálná fel a kedvezményes adózás lehetőségét.
Rétvári elmondta, hogy tervezetük szerint a családi adózás opcionális lenne, tehát azok, akiknek számára nem kedvező, maradhatnánk a „hagyományos” adórendszerben. „El kell dönteni, hogy hány gyerekes modellt preferál a társadalom, ők kapnák a legnagyobb kedvezményt, s a mi számításaink szerint a középosztály járhatna vele a legjobban” - magyarázta.
Egyes számítások szerint a magasabb jövedelműek számára lenne igazán előnyös a családi adózás, így kíváncsiak voltunk arra is, milyen jövedelemszinttel számolnak. "Kétkeresős család esetén bruttó 180 és 300 ezer forintos fizetéssel kalkulálunk" - mondta a KDNP-s politikus, a kismamabérlet atyja, megtoldva mondandóját azzal is, hogy végeredményben egykeresős családokban gondolkodnak, hiszen „az egyikük otthon van, gyereket nevel és így csak a másik tud dolgozni”. A törvénytervezet kidolgozásakor arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a gyerekvállalás mellett munkára is ösztönözzenek, emelte ki a politikus, vagyis, ahol senki nem dolgozik, ott - értelemszerűen - a családi adózás sem juttathat kedvezményeket.
Az ellenzéki párt előszeretettel emlegeti a francia modellt mint a családi adózás jól sikerült változatát, ám azt a KDNP-s politikus sem tagadta, hogy önmagában az adórendszer nem elégséges a gyermekszám növekedéséhez, jól működő bölcsőde- és óvodahálózat és a kisgyermekes anyukák számára elérhető munkaerőpiaci lehetőségek is kellenek a gyerekvállalási kedv növeléséhez. Egymásnak feszül tehát a dolgozó kisgyermekes anyuka és az otthon maradó, három-négy gyereket vállaló szülő képe. Míg az első a szocialisták víziója, addig utóbbi a jobboldali pártok vesszőparipája. Úgy tűnik, tőlünk nyugatabbra valahogy integrálták a kettőt.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











