Lossonczy Tamás 1904. augusztus 12-én született Budapesten. Először jogot tanult, majd beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára (1923-26), ahol Bosznay István, később pedig Vaszary János volt a mestere. "Vaszary János azt mondta nekem: maga nem rajzol, maga ken. Három éven át szidott, végül olyan jól mentek a dolgok, hogy külön műtermem lett" - mesélte a művész az MTI-nek 2008-ban.
Kaesz Gyula tanítványaként belsőépítészetet hallgatott az Iparművészeti Főiskolán 1929 és 1931 között. Az építészet ekkor jobban foglalkoztatta a festészetnél, képein később is fontos szerepet kapott a konstrukció. Az idős mester arra buzdította az embereket, hogy tanuljanak egymástól, ő például Szegedy-Maszák György festőművésztől (1904-1984) egyszerűséget, a sallangoktól mentes festést, a lényeglátást sajátította el.
Tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, az Európai Iskolának. 1954-ben kizárták a Magyar Képzőművészek Szövetségéből, 1957-től az egyik budapesti szakmunkásképző iskolában szerkezeti rajzot tanított 1968-as nyugdíjazásáig. "Amikor tanítottam, azt akartam, hogy tudjanak a diákjaim" - összegezte az ott töltött 11 évet.
A jog, az építészet, a belsőépítészet, a rajz és a festészet mellett mozaikot is tervezett 1998-ban. Az utóbbira Rómából kérték föl, a földalatti vasút, az EUR egyik állomására kellett mozaikot létrehoznia.
Lossonczy Tamás alapító tagja volt az 1992-ben létrejött Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a következő évben életmű-kiállítása volt az Ernst Múzeumban. "Közérthető művészet nincs, mert az emberek is különbözőek" - mondta.
A művész 105. születésnapján, augusztus 12-én nyílt kiállításán az utolsó öt év munkáit láthatta a közönség a Magyar Nemzeti Galériában ez év augusztusában és szeptemberében.
Elhunyt Lossonczy Tamás
Életének 106. évében kedden elhunyt Lossonczy Tamás Kossuth-díjas festőművész - közölte a család az MTI-vel. A Kossuth-díjas festőművészt az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) saját halottjának tekinti.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.
Segített legyőzni az őszi letargiát John Malkovich és Sam Rockwell könnyes-véres CIA-kabaréja
A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból
Kegyelmet adott a halálsoron mindenkinek a leköszönő kaliforniai kormányzó
Vidéki prókátor a Lezsák-hibáról: Akinek rinocéroszbőre van, annak ne legyen mimózalelke
Toroczkai László: „Kádár János történelmi személy, államférfi volt”
Forsthoffer Ágnes kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből három ülésnapra
Vidnyánszky: Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, hogy az az utolsó napom
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Először bizonyították: a folyamatos vércukormérés csökkentheti a cukorbetegek halálozási kockázatát
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Összesen 1,7 millió magyart fenyegetett 2025-ben a szegénység.