„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A médiatörvény megsértése mellett a jó erkölcs sérelmének megállapítását is kéri a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a köztévé három szerződése kapcsán, amelyek miatt semmisségi pert indít.
A Társulat című műsor szerződései közül négy esetben a jó erkölcs, kettőben törvény sérelmének megállapítását kérik. Az Örökös esetében két szerződés kapcsán a jó erkölcs megsértését, egynél törvénysértés megállapítását kérik, míg a Csináljuk a fesztivált című produkciónál hét-kettő ez az arány – közölték a három irat alapján, amelyek szerint az MTV mellett a műsorok gyártóit is bíróság elé citálják.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény értelmében a kuratórium elnökségével kell jóváhagyatni a 300 millió forintosnál nagyobb értékre szóló szerződéseket, s noha a perelt kontraktusok egyenként nem lépik túl ezt a határt, a testület szerint „tartalmilag egy egységet alkotnak”, így egybe kellett volna ezeket számítani.
Az információ szerint a jó erkölcs sérelmét arra alapozzák: a háromszázmilliós korlát megkerülését szolgálta, hogy néha pár napos eltéréssel kötöttek ugyanabban a tárgyban szerződéseket.
Állítólag mindhárom esetben kérik a bíróságot, hogy kötelezze a köztévét és szerződő partnerét arra: készítsenek és nyújtsanak be „tételes és mindenre kiterjedő pénzügyi elszámolást” és azt „haladéktalanul” mutassák be a kuratórium elnökségének, hogy az dönthessen az „esetleges további jogi lépésekről”.
Szerdán döntött úgy egyhangú szavazással a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy polgári peres eljárásban kéri, nyilvánítsák semmisnek a másfél éve vitatott szerződéseket. Több tag tájékoztatása szerint nem kapott többséget az az indítvány, hogy büntetőeljárást kezdeményezzenek az ügyben.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.