A 61 éves nő a Béke úton kelt át, egy kisteherautó elengedte, majd a mellette lévő sávban érkező személygépkocsi elütötte - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a Lehel út irányába.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Cserbenhagyásos gázolás Budapesten, zebrán
Elgázoltak egy nőt Budapest XIII. kerületében egy gyalogátkelőhelyen szerda reggel; a gyalogos életveszélyesen megsérült, a gázoló segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a rendőrség.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.