A rendőrség közleménye felidézte: először augusztus 26-án rabolták ki az utazási irodát; az akkor még ismeretlen elkövető feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat és a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről. Az utazási irodát két héttel később, szeptember 9-én ismét kirabolták, majd három hét múlva, október 29-én harmadszor is.
A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt egy - más ügyben már előzetes letartóztatásban lévő - 36 éves budapesti férfi követte el. A férfit a rendőrök november 10-én a három fegyveres rablás ügyében gyanúsítottként hallgatták ki.
Háromszor rabolta ki ugyanazt a fővárosi utazási irodát egy férfi
Háromszor is kirabolt egy XI. kerületi, Bartók Béla úti utazási irodát egy 36 éves budapesti férfi, gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.