Egyikük közlése szerint négyen támogatták, hárman ellenezték a menedzsment kezdeményezését, míg hatan tartózkodtak. Mint mondta, a javaslatot nem támogatók azzal érveltek, hogy a szeptember elején történt első elutasítás óta új érv nem hangzott el a megszavazás mellett, ugyanakkor továbbra sem látják biztosítottnak az összeg visszafizetését.
Czeglédi László MSZP által delegált kuratóriumi elnök - aki, mint az MTI-nek elmondta, megszavazta a hitelfelvétel engedélyezését - azt közölte: a nemmel voksolók és a tartózkodók azzal indokolták álláspontjukat, hogy "nem hajtja végre a menedzsment az elnökség döntéseit."
Helyettese, Balogh László (KDNP) azt emelte ki az MTI-nek nyilatkozva, hogy a Fidesz által delegált kuratóriumi elnökségi tagokkal együtt egy éve hangoztatják: ellenzik és elfogadhatatlannak tartják, hogy az MTV előre elköltse a TV2 koncessziós díjából a cégnek juttatott összeget.
Közlése szerint voltak olyan testületi tagok, akik bizonyos - meg nem nevezett - feltételekhez kötötték volna, hogy rábólintsanak a hitelfelvételre. Először szeptember 9-én utasította el a kuratóriumi testület többsége a hitelfelvételt, azzal az indoklással, hogy kétségeik vannak az összeg visszafizethetőségével kapcsolatban.
MTV-kuratórium: másodszor sem hagyták jóvá a hitelfelvételt
Második nekifutásra sem hagyta jóvá a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy 2,4 milliárd forintos beruházási hitelt vegyen fel a közmédium - tájékoztatta a szerdai tanácskozás több résztvevője az MTI-t.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Mit keres egy bérházban babadühöngő és lakrész elvált szülőknek?
Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.