Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: tekintettel arra, hogy a beszerzett bizonyítékok alapján "személyek a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésére irányuló magatartást tanúsítottak" indítottak eljárást.
A Borsod megyei Sajóbábonyban hétvégén történt események miatt több büntetőeljárás is indult, két személyt őrizetbe vettek, háromnak pedig a Miskolci Városi Bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását, további három ember pedig szabadlábon védekezhet.
A gárdisták ellen is eljárás indul a sajóbábonyi balhé miatt
A már ismert büntetőügyek mellett további két nyomozást indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egyesülési joggal való visszaélés vétsége miatt a Sajóbábonyban hétvégén történtekkel kapcsolatban - közölte a rendőrség.
Csalódott tiszásokkal építene „szabadságkoalíciót” a hatalom visszaszerzésére Orbán, aki államcsínyt emlegetett Tusványoson
Török Gábor elemezte Orbán Viktor beszédét
Orbán Balázs csak annyit kér a „nagyúrtól”, hogy jó társaságban tölthesse börtönbüntetését
Három mondattal elintézte Magyar Péter a reagálást Orbán Viktor tusványosi beszédére
„2014 óta nem lehet tudni, mi a helyzet Magyarországon a jövedelmi szegénységgel”
Divinyi: Nem vagyok stróman
Kinevezéséről eddig a Facebookon üzengettek a politikusok.