Gál János főorvos elmondta, hogy a nő múlt héten szerdán került a klinikára az új influenzavírus szövődményével, géppel kellett lélegeztetni, és sikeres császármetszést követően egészséges csecsemőnek adott életet.
A nőt vérzéses tüdőgyulladással kezelték, állapota javult, és múlt héten pénteken már nem szorult gépi lélegeztetésre. A főorvos információi szerint az újszülött, akit a születése után átszállítottak a I. számú Gyerekklinikára, jól van. Hozzátette: a nő olyan jó állapotba került, hogy vasárnap kiengedték az intenzív osztályról, jelenleg a III. számú Belgyógyászati Klinika elkülönített részlegén ápolják.
Gál János szerint fontos látni, hogy van esély a szervezet regenerálódására, a gyógyulásra. Kiemelte, ez azonban "nem egy ideális eset", a súlyos betegséget a védőoltással meg lehet előzni. Mint mondta, az oltás enyhíti az esetleges súlyos szövődményeket, és az oltás okozta esetleges szövődmények kezelhetők.
Gál János a másik két - szintén a klinikán kezelt - várandós állapotáról a család kérésére nem adhat tájékoztatást.
Karádi István, a belgyógyászati klinika dékánja elmondta, mind a három belgyógyászati klinikán van egy elkülönített részleg, ahol csak az influenzavírussal fertőzötteket kezelik. Közölte azt is, a belgyógyászaton jelenleg három kismamát kezelnek. Kettőjüknél - 20 és 25 hetes várandósok - még nem igazolták a H1N1 vírus jelenlétét, csak a gyanú áll fenn, azonban mindketten lázas állapotban kerültek az osztályra - mondta el Karádi István, hozzátéve, mára láztalanok és valószínűleg ők is a napokban hazatérhetnek.
A dékán tájékoztatása szerint az egyik kismama családjában a gyerekek is átestek a betegségen és nem voltak beoltva.
Szegeden elhunyt az a kismama, aki már több, mint négy hete került be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályára - tájékoztatta Molnár Zsolt intézetvezető professzor hétfőn az MTI-t. A 40 éves terhes nő a H1N1 vírusfertőzés szövődményeként kialakult tüdőgyulladás és más betegségek miatt került az intenzív osztályra.
A Szegeden elhunyt kismamával együtt húszra emelkedett az új influenzavírus szövődményeiben elhunytak száma Magyarországon.
H1N1: jól van a Budapesten kezelt egyik kismama
Jól van, és két-három nap múlva elhagyhatja a kórházat a Semmelweis Egyetem (SE) Kútvölgyi Klinikáján kezelt kismamák egyike - közölte az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója.
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Matolcsy György szabadlábon védekezhet az Erste-ügyben
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.