szerző:
hvg.hu

Ahogy már megszokhatták, idén is összeállítottuk, s három részben közzétesszük a legjobb vagy legpocsékabb évet zárt hazai közéleti személyiségek, pártpolitikusok, celebek, művészek, pillanatemberek 24-es listáját. Cikksorozatunk második darabjában újabb nagyot bukott politikusok, sok sportoló, a bicajosok lobbistája és a gumikalapácsos ember bukkannak fel. Névsor szerint haladunk, olvassa el mindet!

2004 decembere óta minden év végén lajstromba vesszük a kiugróan sikeres vagy sikertelen évet zárt közéleti figurákat. Szabályaink kötöttek, összesen tizenkét nyerő és ugyanennyi bukó hírességet válogatunk ki minden évben. Ebből kifolyólag nem is kerülhet fel mindenki a listára, aki amúgy sokak szerint biztosan megérdemelné.

Fő kiválasztási szempontunk, hogy az illetővel történjen az adott évben valami, aki pedig kapott hideget-meleget egy évben, azt aligha sikerülhet bezsuppolni egyetlen kategóriába. Most is nyilván hiányozni fognak páran, de nem áruljuk el, kiket voltunk kénytelenek kihagyni. Inkább azt ajánljuk, nézzék át listánk mindhárom részét.


Gyurta Dániel tizenöt évesen már jóformán sztár lett, a 2004-es athéni olimpián ugyanis meglepetésre döntőbe jutott, majd ezüstérmet szerzett kétszáz mellen. Az új Rózsa Norbi (vagy inkább Güttler Karcsi) kálváriája ezután kezdődött, a hazai közönség ugyanis ebből azt a következtetést vonta le, hogy innentől kezdve Gyurta kizárólag kiemelkedő eredményeket fog elérni. Mi több, ezt el is várták. A fiatal úszó nehezen tudta feldolgozni a sikereket és a nyomást, évekig nem is tudott jelentősebb teljesítményt az asztalra rakni. A munka azonban tovább folyt, bár a mezőny időközben nagyon felerősödött. A

várva várt eredmény a 2009. nyári római világbajnokságon jött, ahol Gyurta fantasztikus hajrával világbajnok lett abban a számban, melyben korábban olimpiai ezüstérmet szerzett. „Úgy gondolom, a sportban nincs szerencse. Van első és második helyezett, de azt, hogy melyikük végez kicsivel előrébb, nem a szerencse dönti el” – nyilatkozta a győzelem után a hvg.hu-nak. Hozzátette: a kemény munka beérett. Ezzel a teljesítményével őt választották 2009-ben az Év Sportolójának Magyarországon.

"Ártatlan vagyok. Nem csináltam semmi olyat, ami miatt itt kellene lennem" – mondta néhány napja az ATV Pont7 című műsorában Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s polgármestere. Őt februárban vették őrizetbe a VII. kerületi ingatlanügyletek miatt, amelyek az ügyészség álláspontja szerint 970 millió forintos kárt okoztak az önkormányzatnak, és körülbelül 1,6 milliárdos további kár keletkezhetett volna, ha nem lépnek közbe. A többrendbeli csalási ügynek összesen 21 gyanúsítottja van. A bűnsegédlettel meggyanúsított Hunvald számos technikai problémát

okozott „távollétével” a kormányzó pártoknak a fővárosi és az erzsébetvárosi önkormányzatban. Végül kénytelen volt fővárosi mandátumáról lemondani, mert folyamatos hiányzásával az egyfős szociálliberális többség lényegében megszűnt volna a Fővárosi Közgyűlésben. Ez azonban nem volt elég: fővárosi utódjáról, Kivágó Györgyné soroksári alpolgármesternőről kiderült, hogy pártállami kémelhárító volt. Így hamarosan neki is távoznia kellett, októberre pedig a teljes budapesti városházi koalíció elemeire bomlott. Időközben Hunvald a börtönből üzent: nincs is drága órákból és értékes festményekből álló gyűjteménye, sőt, azt sem értette a polgármester, hogyan foglaltathatott le az ügyészség több nagy értékű autót és egy repülőgépet.

Hosszú Katinka Baján kezdett el úszni, és a 2004-es nyári olimpián csatlakozhatott először a felnőtt válogatott keretéhez – tizenöt éves korában. Bár ekkor még nem ért el komoly eredményt 200 méter gyorson, a bécsi rövidpályás Európa-bajnokságon már bronzérmet szerzett. Neve ezután bekerült a magyar úszósport reménységeinek sorába, az eredmények azonban nem jöttek. Később ő is elmondta, hogy ekkoriban komoly veszélybe került a jövője, maga sem tudta, hogyan tovább. A gödörből az segítette ki, hogy 2008 őszén tanulmányi ösztöndíjjal a Dél-Kaliforniai Egyetemre került Los Angelesbe. Az

amerikai folytatás új lendületet adott számára, ez pedig az eredményekben is meglátszott. Korábban már a rövidpályás Eb-n (egy ezüstérem) és a pekingi olimpián is javultak az eredményei a négy évvel korábbihoz képest, az igazi áttörést azonban az idei év hozta meg számára. A 2009-es világbajnokságon lehetett számítani arra, hogy nem szerepel rosszul, de két bronzérmével és 400 méter vegyesen szerzett világbajnoki aranyával végül a magyar csapat legeredményesebb sportolója lett. Nemcsak a hazai, hanem a világ úszóelitjébe robbant be a római teljesítményével. A magyar sportújságírók ezt az Év Női Sportolója-díjjal jutalmazták.

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója július végén mondott le, s szeptember 1-jével távozott hivatalából. A dandártábornok – akit oroszországi szolgálati kiképzése miatt már 2007 decemberi kinevezésekor is támadták jobbról – azért mondott le, mert az UD Zrt. ügyben tett feljelentése miatt induló nyomozás során "olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek a feljelentés pontjainak nagyobbik részében a nyomozás megszüntetéséhez vezettek, és ez nem teszi számára lehetővé, hogy a jövőben teljes értékű munkát folytasson".


Laborc Jóri András adatvédelmi biztoshoz fordult később, mert véleménye szerint a nyomozás során személyes adatokat érintő jogellenes cselekményeket figyelmen kívül hagytak. Egy interjúban pedig arra is utalt, hogy az egykori Mucuska-gate és az UD Zrt. ügyében vannak átfedések. Időközben azonban őt is feljelentették, egészen pontosan az inkriminált UD Zrt. A feljelentést bűncselekmény hiányára hivatkozva elutasította a Budapesti Katonai Ügyészség.

Koman Vladimirra 2007 áprilisában figyelt fel minden magyar futballrajongó. Az ukrán származású fiatal magyar középpályás még 2005-ben, tizenhat évesen került Olaszországba, két év múlva pedig a Sampdoria – Torino mérkőzésen lépett pályára a hazaiak kezdőcsapatában. Rögtön az első meccsén egy remek gólpasszal tette emlékezetessé Serie A-s bemutatkozását. Később azonban hiába nyert klubja utánpótláscsapatával bajnokságot és kupát, a magyar sajtó inkább attól volt hangos, hogy a fiatal focista vajon a magyar vagy inkább az ukrán válogatottat választja-e. Arról mindenki elfeledkezett, hogy a kérdés

valódi okait boncolgassa, senkit nem érdekelt, hogy a játékos hogyan jutott idáig, nyilvánvaló tehetsége ellenére hogyan és miért mellőzték őt Magyarországon. Mára nemcsak elült a mesterségesen gerjesztett vihar, de Koman Vladimir az egyiptomi U20-as világbajnokságon, a magyar válogatottban nyújtott teljesítményével nemcsak közönségkedvenc lett itthon, hanem alapember a Bariban, olasz első osztályú csapatában, és a Sampdoria is felfigyelt húszéves kölcsönjátékosára. Sőt, külföldi elemzések szerint már a közeljövőben ő lehet a legértékesebb magyar játékos.

Leinemann Zsolt, őrizetbe vett Sciennet-vezér. Az ember nem is igazán érti, hogyan lehet piramisjáték-jellegű trükkökkel még mindig emberek százezreit megszédíteni, de úgy tűnik, lehet. Régebben pilótajátéknak hívták az efféle „pénzkereseti” módszereket, újabban multi level marketingnek nevezik, bár a különbség az, hogy utóbbi legális. Jellegükben mégis hasonlók: kitalálójuk mindenképpen meggazdagodik, de minél többen vesznek részt a játékban, annál valószínűtlenebb, hogy a frissen csatlakozók is jól járnak.

A „gazdagodjon költekezésből” jelszót zászlajára tűző Sciennet nevű törzsvásárlói klub állítólag már több százezer tagot számlál, ilyenkor szoktak az ilyen furcsa üzletek feltűnni a hatóságnak (lásd „ingyen autó” az Il Ferrótól). A cégvezető, Leinemann Zsolt már-már egymillió tagról álmodott, amikor november végén őrizetbe vették, majd előzetesbe helyezték adóbefizetés elmulasztásának gyanúja miatt. Ez persze alighanem rontja az üzlet univerzálissá válását. Nem baj, bizonyára nem kell majd sokáig várni a következő gazdagságot kínáló cégre. 

László János nevét tényleg kevesen ismerhetik, gyorsan tisztázzuk: ő a Magyar Kerékpárosklub elnöke. Akinek az a benyomása, hogy idén a kerékpározás a korábbinál jóval népszerűbb városi közlekedési eszköz és hangsúlyosabb közéleti téma volt, az aligha téved. A siker nem egyedül az övék, hanem jórészt a klubbal szimbiózisban élő Critical Mass mozgalomé, mivel azonban utóbbi vezető nélküli hálózat, ezúttal inkább a formális keretek között működő klub vezetőjét válogattuk ide. László Jánosék jól lobbiznak, több kerékpárutat is átadtak ősszel a fővárosban, s komolyan kiverték a balhét, amikor a Margit híd déli oldaláról a

főváros le akarta spórolni a bringasávot, bár ez az ügy még nincs megoldva. Ügyesen bonyolították le a Bringázz a munkába! kampányt is, ez ugyanis megmutatta, hogy a kerékpár nem csak a „pesti alternatívok” bohókás közlekedési eszköze. A corporate-irodai közegben dolgozók ezreinek juttatták eszébe az ősrégi mondást: biciklizni nem felejt el az ember. Kíváncsian leshetjük, hogy jövő tavasszal újabb tömegek váltanak-e városi kerékpározásra autó helyett.

Molnár Oszkár azt a típusú lebukást produkálta, mint a fotón SS-jelmezben pózoló Gyenge Zsolt, vagy a tévészékház ostrománál lefilmezett Goró Oszkár. Vállalhatatlan szereplések, amelyek azonnali visszakozást kellene, hogy maguk után vonjanak. A gumikalapácsos üggyel a közéleti diskurzus kellős közepébe csobbanó edelényi polgármesternek előbb egy cigányozó, később egy zsidózó nyilatkozata került napvilágra, a több mint kínos megállapításokhoz azonban Fidesz-beli főnökeinek csak néhány semmitmondó nyilatkozatot sikerült hozzáfűzniük a rasszizmus és az előítéletek elítéléséről. Ezzel egyidőben Molnár

Oszkár oly magabiztosan nyilatkozott saját fideszes jövőjéről, hogy az ember már-már azt hitte, a párt függ tőle, s nem fordítva. A realitásérzék ilyen szintű elvesztése láttán felmerül az emberben, hogy ez is egy gumikalapács nyomán alakult-e így, de valószínűleg Molnárnak eddig valóban semmi oka nem volt arra, hogy aggódjon. Eltávolítása is fű alatt történt, pár hónap késéssel, ami egyszerre megalázó a magát végig sérthetetlennek gondoló Molnár, s a rasszista szövegekre azonnali elhatárolódást váró közvélemény számára. De megtörtént.