Kik vogymuk? - zavarba ejtő kérdések a magyarsággenetikában

Zavarba ejtő kérdéseket vetnek fel a honfoglalókkal kapcsolatos legutóbbi genetikai kutatások. Ezek szerint „ősapáink” olyan kevesen voltak, hogy nem hagytak genetikai nyomot a mai magyar népességben.

A magyar nép eredete több mint száz éve állandó viták tárgya. Számtalan kísérlet történt a honfoglaló törzsek útjának leírására Szibériától a Kárpát-medencéig, tudós akadémikusok közöltek egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó teóriákat a kérdésről, ám írott források hiányában (ilyenek csak a 9. századtól vannak) a történettudománynak a nyelvészek és a régészek következtetéseire kellett hagyatkoznia. A nyelvészek gyakorlatilag egyetértenek abban, hogy a magyar nyelv uráli–finnugor eredetű, számtalan, más nyelvből származó jövevényszóval. Az azonban, hogy utóbbiak hol és mikor kerültek a magyar nyelvbe, már vita tárgya. Még kérdésesebb a régészeti hagyaték. A legújabb szakmai közmegegyezés szerint csak nagyon ritkán lehet egyetlen régészeti kultúrát egy etnikummal azonosítani, arról nem is beszélve, hogy tudományosan a magyarokhoz köthető régészeti hagyaték nem található a Kárpát-medencétől keletre.

Ezen esetlegességeket újabb tudományágak bevonásával próbálták kiküszöbölni. A 20. század derekán a történeti embertannal, később a vércsoportvizsgálatokkal, majd az immunológiával. Az utóbbi két évtizedben az archeogenetika tűnt esélyesnek a fennmaradt, nem kevés kérdés megválaszolására. E kutatások summázatát mutatja be az a – Népünk genetikai családfája című – vándorkiállítás, amely a múlt héten nyílt meg (újra) a Természettudományi Múzeumban. A magyar nép eredetét feltérképező genetikai vizsgálódások (rész)eredményei azonban sokak számára vitára ingerlőek lehetnek.

© MARABU

Az emberi faj genetikailag meglehetősen egységes; az örökítőanyag, a DNS alapján 99,6-99,8 százalékban semmi különbség nincs az egyes emberek között. A génállomány néhány apró jellegzetességét (szakszóval bélyeg vagy marker) szemügyre véve azonban kisebb populációk szintjén is találhatók eltérések. A különböző népek rokonsági fokának vizsgálatához a szakemberek olyan markereket használnak, amelyekben nem keveredik az anyai és az apai információ az egymást követő nemzedékekben. Anyai vonalon ilyen az úgynevezett mitokondriális DNS, apain pedig az Y-kromoszóma.

Mintegy tíz éve érkeztek az első komolyabb eredmények a népek genetikájáról, egy 2000-ben publikált nagy nemzetközi vizsgálat révén pedig a magyarság genetikai helyzetéről is vannak információk Béres Judit genetikus munkájának köszönhetően. A mai népességből vett minták először azt jelezték, hogy a magyarság genetikailag kevert populáció, teljesen hasonló a környező népekhez, s közeli rokonságban áll a lengyelekkel és az ukránokkal. Későbbi vizsgálatok ez utóbbit nem, csak az „európai alapnépességhez” való hasonlóságot támasztották alá. A genetikai kronológia szerint a ma élő magyar férfinépesség háromnegyede olyanok utóda, akik már 30-40 ezer éve Európában élnek. A maradék ősei feltehetően az elmúlt évezred vándorlásai során vetődtek a Kárpát-medencébe.