A borzi vízmércén még mindig 357 centiméteres vízállást mértek, ezért továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyón. A Berettyón Szeghalom térségében elsőfokú a készültség, a folyó tovább apad. A Tisza Tiszafüred-Rakamaz közötti szakaszán ugyancsak elsőfokú készültség van érvényben, a Tisza a teljes szakaszon apad.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy térségükben hat védelmi szakaszon van belvízvédelmi készültség. Jelenleg több mint 10 ezer hektár földet borít belvíz, a 18 üzemelő szivattyútelep naponta 1,5 millió köbméter vizet emel át a befogadó csatornákba.
Az igazgatóságnál hétfőn 210-en vettek részt a védekezésben.
Apadnak a folyók a Tiszántúlon
Tovább tart a lassú apadás a Hortobágy-Berettyón, az árvízkapu megnyitásának és a befogadó Hármas-Körös apadásának köszönhetően - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.
Segített legyőzni az őszi letargiát John Malkovich és Sam Rockwell könnyes-véres CIA-kabaréja
A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból
Kegyelmet adott a halálsoron mindenkinek a leköszönő kaliforniai kormányzó
Vidéki prókátor a Lezsák-hibáról: Akinek rinocéroszbőre van, annak ne legyen mimózalelke
Toroczkai László: „Kádár János történelmi személy, államférfi volt”
Forsthoffer Ágnes kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből három ülésnapra
Vidnyánszky: Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, hogy az az utolsó napom
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Először bizonyították: a folyamatos vércukormérés csökkentheti a cukorbetegek halálozási kockázatát
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Összesen 1,7 millió magyart fenyegetett 2025-ben a szegénység.