Az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, a fővárosi szocialista egyéni jelöltek bemutatása után aktivistáknak, a budapesti pártszervezet tagjainak tartott kampányrendezvényen beszélt, s a résztvevők többször is beletapsoltak mondandójába. "Kikérem magamnak, hogy Kaya Ibrahim és Josip Tot üzlettársai bennünket akarjanak morálra és erkölcsre tanítani" - fogalmazott Mesterházy Attila. Hozzátette: határozottan visszautasítja a kollektív bűnösség elvét; léteznek korrupt emberek, de nem léteznek korrupt közösségek.
Megismételte, hogy mindenkit megvéd, akit igaztalanul vádolnak, de nem védi meg azt, aki vét a jog, vagy a közösség ellen. A kormányfőjelölt leszögezte: azoknak, akik hibáztak, viselniük kell ennek következményét, de egy párt kollektíven nem lehet hibás.
Szerinte a Fidesz rágalomhadjáratának célja, hogy azt sulykolja: ami rossz, az az MSZP hibája. A budapesti baloldal mindig tudta, hogyan kell választás nyerni - hangsúlyozta a kormányfőjelölt, hozzátéve: erős budapesti szocialisták nélkül nincs erős MSZP.
Mi mindig számíthattunk Budapestre, így lesz ez áprilisban is, meg fogjuk ismételni a győzelmünket - hangoztatta Mesterházy Attila, leszögezve, hogy ma az MSZP az egyetlen erő, amely meg tudja védeni a demokráciát, a jogállamot és a szabadságot.
A miniszterelnök-jelölt felidézte, hogy 8-10 hónappal ezelőtt nagy dilemmája volt az MSZP-nek, új kormányt alakítsanak, vagy az előre hozott választást támogassák. Mesterházy Attila kiemelte: helyes döntést hoztak, amikor a kormányalakítás mellett döntöttek, mert az országnak valós, azonnali válságkezelésre volt szüksége.
Az MSZP-nek be kell bizonyítania, hogy az áldozatvállalásoknak van eredménye - hangsúlyozta. Magyarországgal szemben visszaállt a bizalom, "húzzuk ki magunkat, legyünk büszkék, valódi, igazi, nemzetmentő munkát végeztünk" - fogalmazott.
Horváth Csaba, a Budapest-programért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy bár nehéz küzdelem vár rájuk, van okuk az önbizalomra, mert a józanul gondolkozó fővárosiak többsége velük van. Kiemelte, elszántnak kell lenniük, mert ellenfeleik nem válogatnak az eszközökben, "ha kell szétverik a várost". Horváth Csaba szerint, aki várhatóan az MSZP főpolgármester-jelöltje lesz, Budapestet a szélsőjobboldaltól is meg kell védeni. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a rendezvényen arról beszélt: van mit megőrizniük és megvédeniük a fővárosban, ezért az a dolguk, hogy "hozzák" Budapestet.
Mesterházy szerint az MSZP egy becsületes párt
Mesterházy Attila szerint az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.