Pelcsinszki Boleszláv, aki egyben Körösladány polgármestere is, elmondta: pártja megyei elnöksége felhatalmazta arra, hogy állapodjon meg az MDF-el arról, miszerint a liberális képviselő-jelöltjeik az MDF színeiben induljanak Békésben. Az alelnök még nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a hét megyei választókerületből melyekben indul SZDSZ-es politikus. Jelezte: a hét végére meg kívánnak állapodni a demokrata fórummal arról, hogy a választókerületekben csak egy-egy jelöltet indítson a két párt. Samu Kálmán, az MDF megyei elnöke korában az MTI-nek elmondta: a megye hét választókerületéből már négyben - közöttük az orosházi, a békési, a szarvasi és a szeghalmi térségben - már megtalálták a jelöltjeiket.
Békésben MDF-színekben indulnak az SZDSZ-esek
Az SZDSZ Békés megyei elnöksége arról döntött: tárgyalásokat folytat a helyi MDF vezetőivel arról, hogy néhány liberális politikus a demokrata fórum jelöltjeként induljon a következő országgyűlési választásokon - közölte a szabad demokraták Békés megyei alelnöke szerdán az MTI érdeklődésére.
Volodimir Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra
Fürcht Pált szerdán meghallgatja a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány István tárcája
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a drogprobléma a VII. kerületben
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.